6,2 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon az IMF

2021. június 29. 19:44

A Nemzetközi Valutaalap tovább javította a magyar GDP-növekedésre vonatkozó korábbi előrejelzését.

2021. június 29. 19:44

4,3-ról 6,2 százalékra javította a 2021-es magyar gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését az IMF a Telex beszámolója szerint. A Nemzetközi Valutaalap a 4. cikk szerinti éves felülvizsgálatában alapvetően

elismerően nyilatkozik a magyar kormány válságkezeléséről,

azt írják, a döntéshozók válasza a krízisre jelentős volt és idejében érkezett.

Az MNB likviditásnövelő intézkedéseiről is hasonlóan vélekednek, és arról is szólnak, hogy a válságra adott monetáris politikai válasz megfelelő volt, az infláció átmeneti kiugrása pedig elfogadható. Szerintük a közeljövőben a monetáris kondíciók mérsékelt szigorításánál többre nem lesz szükség.

A 6,2 százalékos GDP-előrejelzés azért is lényeges, mert Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban jelentette be, hogy ha eléri az 5,5 százalékot a 2021-es növekedés, akkor

a gyereket növelő szülők az átlagbér szintjéig visszakapják az év során befizetett szja-jukat.

A Nemzetközi Valutaalap szerint a kkv-szektor támogatása segíthet Magyarországnak

Az értékelésben javaslatokat is megfogalmaz az IMF, egyebek mellett arról írnak a szakértők, hogy Magyarországnak a jövőben prioritásként kell kezelnie a válság okozta sebek begyógyítását és a gazdaság fenntarthatóbbá, rugalmasabbá tételét. E célok elérésében segíthet szerintük a kkv-k célzott támogatása, a megerősített szociális védőháló, valamint az infrastruktúrába és a humántőkébe történő beruházás.

Fontos a gazdaság környezetbarátabbá tétele is, ezt az IMF szerint magasabb szén-dioxid-árazással kell támogatni, illetve előnyös lenne a zöld beruházásokat átlátható adótámogatásokkal ösztönözni. Az IMF szerint a magyar államnak spórolnia kellene a közszféra bérein: a GDP-arányos állami bérköltségek további csökkentését javasolják a költségvetési mozgástér növeléséhez.

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2021. június 30. 00:53
Nem fenntartható!! Mikor ismeri már be végre Orbán Viktor és az általa megvásárolt imf, amit mi már 2010 óta mondunk: Magyarország fenntarthatatlan pályán halad, ennek a szakadék lesz a vége. Az új kormány azonnali és nagyarányú megszorításokat vezet be a helyzet orvoslására! Nem bírunk ki még négy évet!
vtznmnksr
2021. június 29. 23:20
De még az is könnyen meglehet, hogy a mindenhez is értő Oltóorvos suttyó buksika fogja a Kuszaszeműt megcáfolni.
vtznmnksr
2021. június 29. 23:09
Petting Mária Zita majd elmagyarázza, hogy miért nem jók a számok.
Besenyő István
2021. június 29. 21:22
"6,2 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon az IMF" "A Nemzetközi Valutaalap a 4. cikk szerinti éves felülvizsgálatában alapvetően elismerően nyilatkozik a magyar kormány válságkezeléséről, azt írják, a döntéshozók válasza a krízisre jelentős volt és idejében érkezett." Az semmi! Budapesten méhlegelők tömegeit és biciklisávok sokaságát hozta létre Karácsony Gergely (becenevén: Klímapajzs) főpolgármester ezzel mintegy megduplázva a budapesti polgárok vércukor-szintjét. Emmá' döfi! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!