Jövő nyártól hosszabbak lesznek az új rendszámok

2021. június 02. 07:37

Négy betű és három szám lesz az új rendszámtáblákon.

2021. június 02. 07:37
null

A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás a minisztérium közleményében hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól.

Elfogytak a kombinációk

A jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. A mostanit felváltó formátum tartósan megoldja a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását – fejtette ki.

Az államtitkár a közleményben kiemelte: „A felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni. A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket”.

A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a „dz” kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel.

A speciális jelzések is egyértelműbbek lesznek

Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. A muzeális jellegű járművekre kiadható OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd.

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését – áll a közleményben.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Balázs Attila

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. június 02. 16:02
Még Szlovákia is meg tudja oldani, hogy a rendszám mutatja a területet ahonnan származik az autós. Magyarország ezt képtelen megoldani. Más országok rendszámaiból azonnal látszik, hogy honnan jött az autó. A magyar rendszámból nem. Ez kinek és miért jó?
NorthernOutlaw
2021. június 02. 12:40
Még szerencse, hogy most vettem új kocsit és ez nem érint, mert nekem már ez is hosszú. Túl sokat takar elől, elrontja a kocsi orrát.
kronosz85
2021. június 02. 10:05
Ez (is) jó döntés volt.
MZita
2021. június 02. 09:18
"OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd" Ezek most is négy számot tartalmaznak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!