Christian Eriksen él

2021. június 13. 10:01

A fociszakértés haldoklik az M4-en.

2021. június 13. 10:01
Böcskei Balázs

„A szombati Dánia-Finnország mérkőzésen ugyanez a halált hozó láthatatlanság akart elbánni Christian Eriksennel is. Globális sportesemény lévén világnyi néző tette arcára a kezét: millió előredőlt gerinc a tévé előtt. Ez már nem 2004, amikor Fehér Miklós összezuhanása könnyen visszakereshető, ez már a 2021-es televíziózás, azaz semmi ismétlés, semmi közeli, csak a dán csapat őrangyali sorfala az újraélesztés során. Majd pedig egy síró feleség a pálya szélén.

És állsz, vársz, remélsz. És csak ezeket csinálod, mert más emberi feladatod ilyenkor nem tud lenni.

Már amennyiben nem az M4 stúdiójában ülsz. Ami ott történt, az nem csak Bognár György ügye (pár idézet tőle: »Cseréljék le, aki nem akar a pályára lépni«; »Jó hírt kaptak, miért nem akarnak pályára lépni«; »Az UEFA-nál fontosnak érzik magukat, és túlspilázzák a dolgokat«; »Nem találják a labdát?«). Miközben a világ a csendből fűz imát, és hangtalanságával demonstrálja az élet akarását, aközben érzéketlenségével nemcsak Bognár tűnik ki, hanem mellette az is, hogy nincs ott senki, akit őt lekeverné.

Senki bele nem áll, senki meg nem próbálja visszavenni tőle a reményt és a normalitást. Ez pedig példás jele annak az állapotnak, ami ott uralkodik.

Írom ezt úgy, hogy az M4 mint sportcsatorna vállalásaiban és napi működésében a színvonalát tekintve nem tartozik az M1 világához. Van indoka létezésének, a magyar sport egyes szakágainak ténylegesen sokszínű bemutatását végzi, kezdve a tömegsport-aktivitásoktól az élsportig – korosztályokon átívelően. Műsorvezetői és kommentátori csapatának sportágtól függetlenül vannak zászlóhajói, érdemes és felkészült referenciái. Még az sem zavaró (annyira), ahogyan a magyar labdarúgó-bajnokságot olyan látványpékség felvezető műsorokkal adják el, mintha az egy európai topliga lenne. Ezt valahogy így kell csinálni ahhoz, hogy ha már a lelátóról hiányoznak, úgy a képernyő elől ne fogyjanak a nézők. De most nem erről van szó, hanem arról a pár elemről (fociszakértés), ami a labdarúgás nézettsége okán az egész csatornára visszahullik.

Nem lágyítani kellett volna ugyanis Bognár »gondolati« irányait (lásd Berkesi Judit műsorvezető átütő erő nélküli próbálkozásait), hanem azt a műsorrészt úgy, ahogyan van lehúzni, megállítani és kitéríteni. Bognárt ott nyomban helyre tenni, rátenni az empátialétrára, sétáljon csak rajta felfelé egy keveset, van honnan. De mindez nem történt meg. Mintha egyetlen ember nem volt a stúdióban, a rendezői színfalak mögött, aki ezt a döntés meghozta volna. Érthetetlen.”

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reepcze
2021. június 14. 15:07
Ami az előzőből kimaradt... Természetesen a cikk annyiban tendenciózus, hogy a Sport1...n minden szakértője sem emelkedik mindenkor felülmúlhatatlan magasságokba, de az már nem Orbán, így szóra sem érdemes.
reepcze
2021. június 14. 15:04
Ha ne adj' Isten Pakson történne hasonló, Bognár lenne az első, aki eldugná az a bizonyos labdát. Mert igenis sokkolhatja az egész csapatot egy ilyen dráma annyira, hogy egy értelmes passz ne tudjanak adni egymásnak! Ezt kiheverni idő kell. A finnek voltak annyira sportszerűek, hogy ők valószínűleg ezt elfogadva várták a dánok döntését az öltözőben. A zéró empátiával rendelkező, a meccs azonnali folytatása mellett szólóknak is üzenem. (Az pedig, hogy a finnek ezek után tették a dolgukat, és nem kegyelem-focit játszottak, nem sportszerűtlenség.)
vip era
2021. június 14. 02:36
Nincs undorítóbb,mint a legyünk mindenben még korrektebbek mentalitás. Óriási képmutatás ez ,amit Bőlcskei pontosan tud. Ettől még hányadékabb az írása.
Anyádcsipája
2021. június 13. 18:32
Nem annyira érthetetlen ez. Legalábbis annak, akinek némi rálátása van/volt az MTV belső működésére. Én 3 évtizeden át dolgoztam ott. Átéltem a "rendszerváltást", a kormányváltásokat, a balliberális médiafölényt, és a fideszes átalakulást is. Ez utóbbi magyarázza a helyzetet. 2010 után lassan, de szisztematikusan (létszám gazdálkodásnak, létszám optimalizálásnak álcázva) lecserélték a szakmai gárda legalább háromnegyedét. Az osztályvezetőket területi menedzsereknek "becézték", s gyakran a törvényi előírásokat is kikerülték ezzel (nem kellett szakmai múlt, vagy akár diploma egy terület vezetéséhez). A fontosabb pozíciókba, igazgatói székekbe megbízható emberek kerültek, s ezt egészen mély szintekig lebontva elvégezték. Közben olyan hangulatot, olyan munkamorált alakítottak ki, hogy a kreativitás eltűnt, s minden önálló ötlettel az állását kockáztatta, aki nem egyeztetett, nem engedélyeztetett. Szakmailag sok kifogást nem lehetett állítani a nagy 2015-s tavaszi lebőgés után a stábok felé, de a váratlan helyzetek megoldása, az önálló döntés (önálló gondolkodás) teljesen kiveszett az emberekből. Technikai rendezőket neveztek ki adásrendezőknek haveri alapon, s a tapasztalat hiányát a nézői igénytelenséggel kompenzálták ("úgy sem tűnik fel senkinek"). Ezek a rendezők eltalálnak az adásszobába, tudják, hogy hány kamera dolgozik az adott stúdióban és ismerik a szakmai zsargont. Jól váltogatják a közelit, meg a totált, megfelelő pillanatban van a vágás. De ennyi. Megtanulták az elméletet, kezelik a berendezést és irányítják a kameramanokat. Ami kihalt belőlük, amit nem engedtek nekik elsajátítani, az az egyediség, a kreativitás, az önálló problémamegoldás. Senki nem mer lépni, nem mer dönteni, mert egyetlen hibás lépés, hibás döntés az egzisztenciájába kerülhet. Iparosokat helyeztek pozícióba, a fideszes tévé hírgyár lett, s a nívótlanság minden nap látszik, elég az időjárásjelentést eldünnyögő, magyartalanul hangsúlyozó üresfejű nőcskéket megnézni, vagy pl. a legutóbbi esetet, amiről a cikk is szól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!