Déli Körvasút: átjárható az új hídszerkezet

2021. február 23. 17:31

Az új hídszerkezet a Déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet.

2021. február 23. 17:31
null

A Duna magas vízállása miatt közel egy hónapot töltött kényszerű várakozással az utolsó hídelem a pesti oldalon, a Petőfi és a Rákóczi híd között. 2021. február 18-án azonban lehetővé vált a beemelés megkezdése, amely mostanra be is fejeződött és így teljesen átjárhatóvá az új vasúti vágányt hordozó hídszerkezet. Az első vonatok még idén tavasszal átkelhetnek az új hídszerkezeten – olvasható Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Mint írja,

ezzel 68 év után először, új vasúti nyomon indulhat meg a forgalom a Duna felett.

Hozzátette, hogy kezdetét vette a középső hídszerkezet egyes tartozékainak bontása is. Egyelőre csak az üzemi járdát és az ahhoz tartozó korlátot bontották el, de hamarosan megkezdődik az acélszerkezet darabolása és elszállítása is, ami – akárcsak az építés – a vízről fog történni: a Clark Ádám és a Hebo lift-8 úszódarukat mostantól gyakrabban lehet majd mozgásban látni az Összekötő vasúti híd környékén, ugyanis az építés mellett a bontásban is főszerepet játszanak.

Nyitókép: Facebook

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2021. február 23. 17:45
-Szevasz Viktor,megjöttem!Milyen a cellád? -Nyomorultul érzem magam,amióta az egész családomtól elvették a lopott vagyont.Itt meg hideg,dohos helyen tartanak.Magyar Gyurinak szóltam,hogy pereljünk,nem mehet így tovább...Egyébként ki vagy,miért olyan hideg a lehelleted? -Én vagyok az utolsó barátod,és eljöttem érted. -Kiszabadítasz?Hála az én jó birkáimnak,ismét én leszek a miniszterelnökük-bizakodott -Ki bizony,már régen esedékes volt-elővette a háta mögül a tüzes vasvillát,s a sötétben megvillant a szarva hegye
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!