Hol egy jó mester? Indul a hazai „Szakember-Tinder”

2021. január 30. 09:50

„Tudunk rá valakit!” Ambíciózus célokkal lép piacra a doApp: az új magyar közösségi oldal felületén a megbízható mesteremberek és a korrekt ügyfelek találnak majd egymásra, a kóklereket és álmodozókat pedig kiszűri a rendszer – mindezt a lakásfelújítási boom elé időzítve.

2021. január 30. 09:50
null
Veczán Zoltán

„Épületüzemeltetésben dolgoztam, és ha valamelyik családtagomnak, barátomnak, ismerősömnek kellett egy jó szakember, rendszerint hozzám fordultak, hogy adjam már meg egy jó burkolónak vagy kőművesnek a telefonszámát. Aztán egyszer csak a feleségem azt mondta, ezzel kezdeni kellene valamit, ha ekkora a kereslet rá; innen az ötlet” – mondja Sipos Péter, a doApp marketingért felelős társtulajdonosa. Az applikáció szlogenje is ez: „Tudunk rá valakit!”.

Az építőipar évek óta tartó kihívása a szakemberhiány, amit valószínűleg a kormány idén induló lakásfelújítási támogatási programja tovább fokoz; hiszen azzal, hogy a szaktárca számításai szerint csak idén 300 ezer család veheti igénybe több száz milliárd forint értékben, 

ezzel egyúttal óriási keresletet is generál építőipari szakemberekre.

Erős kezdés

Elvileg a legjobb pillanatban lép tehát piacra a doApp, ami az alapján, amit Sipos Péter elmond, kicsit olyan, mintha egy online társkereső lenne, csak éppen szakembereknek és megbízóknak.

A szakember beregisztrál, kiválasztja, mely területeken és milyen munkákat szeretne végezni, és várja a megrendelők özönét. Legalábbis február 1-től, avat be a marketingszakember, mert egyelőre csak a szakemberek előregisztrációja zajlik, a leendő ügyfeleket csak akkor akarják ráengedni a felületre, amikor már összegyűlt a kritikus számú szakember. „Ahhoz képest, hogy december közepén indult ez az egész, és itt voltak közben az ünnepek is, már százas nagyságrendben előregisztráltak az ország minden szegletéből kőművesek, ácsok, tetőfedők, vízvezetékszerelők és mindenféle mesterember” – mondja bizakodóan Sipos.

Kép: Földházi Árpád / Mandiner

A leendő megbízó dolga még egyszerűbb: regisztrál, majd fényképet készít a kijavítandó, megoldandó területről, feltölti azt egy rövid leírással, és várja az ajánlatok beérkezését, amelyek közül válogathat. „Ahogy beérkezik az ajánlat, élőben chatelhetnek a felület erre kifejlesztett részén, szóval a szakember megkérheti, hogy a megrendelő mérje le a problémás területet, vagy készítsen más, számára használhatóbb fényképet, és módosíthatja is az árajánlatát” – sorolja Sipos. 

A minőségnek ára van

A megbízó egyébként egy hétszázalékos szolgáltatási díjat fizet az egészért a doAppnak, amiért cserébe olyasvalamiket kaphat, ami az építőipar egy részében kuriózumnak számít: például számlát.

Ezt a doApp állítja ki, felé pedig a mesterember számláz. Hogy az említett hét százalék sok vagy kevés, az egyéni döntés kérdése, mindenesetre Sipos fontosnak tartja megjegyezni: ha a megbízó egy házat építtet fel, nem fogják milliókkal legombolni, az összeget maximalizálták 200 ezer forintban.

Eleve nem az óriási projektek voltak a fókuszban, hanem az olyan mindennapi esetek, mint amikor valaki hirtelen csőtörést szenved, vagy nem tudja felfúrni a frissen vásárolt konyhabútorát, akkor könnyebben és hamarabb találjon szakembert rá, mintha végigtelefonálgatja a Google-találatok által kidobott szerelőket, emellett korrekt hozzáállást és minőségi munkát kapjon a pénzéért. 

A minőség ugyanis a másik komoly probléma a szektorban.

„Mindenkinek megvan a maga felújítási horrorsztorija a késve vagy soha meg nem érkező mesteremberről, a kóklermunkáról, az eltűnésekről. Ennek is szerettünk volna véget vetni” – mondja Sipos, hozzátéve: ismer elég szakembert ahhoz, hogy tudja, az érmének két oldala van. „Persze hasonló hozzáállás a megbízók részéről is ugyanígy előfordul, amikor nincsenek a megbeszélt időben otthon, vagy például utólag próbálnak okoskodni a fizetéssel” – világít rá. Éppen ezért a doAppal is arra koncentrálnak, hogy mindkét oldalról kiszűrjék azokat, akik ilyen viselkedésre hajlamosak. 

DoAppal a kóklerek ellen

„A dolog lényege, hogy a szakemberek és a megbízók értékelhetik egymást, hogy mennyire voltak megelégedve a másikkal” – világosít fel Németh Gábor, a cég IT-fejlesztésekért felelős társtulajdonosa. Mint mondja, mindkét fél osztályzatot adhat és szöveges indoklást fűzhet hozzá, így amikor beérkezik egy ajánlatkérés vagy egy ajánlat, az ember egyből látja, kivel áll szemben. Emellett tervbe van véve, hogy alkalmanként próbavásárlókkal tesztelik a szakembereket. Ezek együttesen kirostálják majd a kókler szakembereket és a megbízhatatlan megbízókat – veszi vissza a szót Sipos, hozzáfűzve, hogy a doApp a panaszkezelést is felvállalja, azaz bármelyik fél jelezhet neki, és 48 órán belül kivizsgálják az ügyet, szankcionálják a problémát okozó felet, és anyagilag kompenzálják belőle a sértettet.

Sipos úgy véli, ha kellő méretűvé tud nőni a doAppot használók köre, azzal mindenki jól jár, és vannak még tartalékok a szakemberekből is, például vidéken – erre szolgál a lehetőség, hogy egy szakember nem csak a saját megyéjében vállalhat munkát, hanem bejelölheti akár az egész országot – és az eddigi feketézők körében is. Utóbbiak nem feltétlenül rossz szakemberek, és

most, hogy a megrendelők jókora részének már nem lesz jó „okosba’”, számla nélkül a munka,

ezeknek a mestereknek is megéri majd fehéríteni, ha nem akarnak kimaradni a lakásfelújítási lázból – mondja kérdésünkre Sipos. Tapasztalatai szerint egy jó szakember, ha – például az appnak köszönhetően – folyamatosan dolgozhat, egy-, vagy akár kétmillió forintot is megkereshet havonta. „Számoljuk ezt ki a támogatás huszonnégy hónapjára, és igen szép summa lesz a vége” – mondja Sipos. Ugyanígy segíthet azoknak is az app, akik eddig csak a szájhagyomány által szűkre szabott térben mozogtak, mert mondjuk nem volt kedvük vagy idejük, esetleg affinitásuk hirdetésekkel foglalkozni.

Az alkalmazás egyébként nagyon egyszerű kezelőfelülettel bír, ami Németh Gábor szerint eleve cél is volt. Érdekes módon eddig negatív visszajelzést nem kaptak, így bizakodnak, hogy a jövőben is jól teljesít majd az app. A doAppban egyébként – csakúgy, mint például a Vateránál – tilos a felületen kívül kommunikálni a megbízóval, azaz megkerülni az appot. Az IT-szakember szerint egy automatizált rendszer fogja kiszűrni az ilyen próbálkozásokat, amely még fejlesztés alatt áll.

Február 1-től élesben

A doApp egyébként igazi család vállalkozás: Németh Gábor, Sipos Péter és utóbbi felesége, az ötletgazda hármasban alkotják a céget, mindent ők csinálnak, hiszen alkalmazottjaik egyelőre nincsenek, és már most, a kilövés előtt is rengeteg idejüket leköti az applikáció.

Ebből fakadóan előre próbálnak felkészülni a várható nehézségekre, és bizony van is még miben fejlődniük – állapítják meg kérdésünkre. Például a már említett ügyeskedés-kiszűrő rendszer, vagy a regisztráció és a számlázás automatizálása – jelenleg ugyanis manuálisan igazolják vissza a regisztrálókat és szintén egyesével írják a számlákat. Ez pedig biztosan tarthatatlan lesz, ha február 1-jétől beindul az üzlet, és

reményeik szerint ezernyi szakember állít majd ki rendszeresen számlákat elégedett ügyfeleiknek.

„Egyszóval kihívás akad bőven. Nagy fába vágtuk a fejszénket, de jól megéleztük, és reméljük, pont jókor vagyunk jó helyen” – összegzi a helyzetet Sipos. 

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2021. január 31. 15:29
Aki lemásolni szeretné a fűtés rendszeremet, annak kiegészítésként. Az előremenő szekunderkör felszálló ágába a legmagasabb ponton be kell építeni egy T elágazást és egy S alakban hajlított, a falsíkból kiálló cső végére egy automata légtelenítőt beszerelni szükséges.
józan paraszti ész
2021. január 30. 22:06
Egy jó szakember ma kb egy évre előre tele van munkával. Ki fog regisztrálni? A kezdő vagy akinek nincs munkája. Itt felmerül a kérdés kinek nincs munkája most mikor mindenki egy évre előre tele van munkával. Még egy adalék, az iparűzési adó max. 2 %., a társasági adó 9 % . Nem sok egy kicsit az a 7 %? Egy biztos, az árat 7 %-al emeli, előbb - utóbb annál is aki nem ezen keresztül rendel.
Zsusztina
2021. január 30. 20:20
Na, majd megnézem, ha elindult az app, de én is szkeptikus vagyok. Annyira tudnak válogatni a szakik, hogy egészen elképesztő feltételeket fogalmaznak meg. Saját tapasztalatom alapján az volt a legelképesztőbb eset, amikor egy szaki meg akarta kapni a nyaraló kulcsát. Természetesen szóba sem jöhetett. A pofátlan felvetésére kapott visszautasítás után olyan bunkó lett a pasas, hogy azt nem kívánom elismételni, amit mondott.
bpe
2021. január 30. 17:37
elég béna ez a tinderes hasonlat, ontani fogja ez az app is a one night standeket? egen, mert utána összedől.. másrészt a lakásfelújítási boom vs. "Eleve nem az óriási projektek voltak a fókuszban, hanem az olyan mindennapi esetek, mint amikor valaki hirtelen csőtörést szenved, vagy nem tudja felfúrni a frissen vásárolt konyhabútorát" számomra alig ad meccetet. harmadrészt a szakember bizalmi kérdés is, nem fogok mást hívni, ha vki már bevált (közelről jött, szimpi volt, jól melózott), ergo másodjára az app már nem lesz képben. 7%-ot pedig ezért az ecceri összekötésért, meg a jó munka ígéretéért kissé sokallok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!