További esés helyett gazdasági fellendülés várható Magyarországon

2020. december 19. 07:38

A Századvég kutatásában kimutatta, hogy erős visszaesést követően várhatóan újra növekedhet a gazdaság Magyarországon.

2020. december 19. 07:38
null

Idén durvább visszaesés várható még, ám jövőre erőteljes növekedés lesz tapasztalható – jósolta meg a Századvég Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzésében. Míg az előre prognosztizált 5%-os visszaesés valójában inkább 6,1%-ra várható, addig jövőőre előbb 4,2%-al, majd 4,5%-al bővülhet a GDP. A Századvég az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: a következő évek prognózisai a szokásosnál nagyobb kockázatot rejtenek, nem ismert még ugyanis a kilábalás folyamata és a tartós károk volumene sem.
A Századvég felhívta rá a figyelmet, hogy az első negyedéves sokkot követően a harmadik negyedévre magukra találtak az ágazatok és ismét elérték vagy meghaladták korábbi, vírus előtti szintjüket. Kiemelték, természetesen kivételt képez ez alól a turizmus és a szállítást, melyek teljesítménye jelentősen elmarad a korábbitól. A Századvég azt is kimutatta, hogy a háztartások fogyasztása csak 3%-al eshet vissza idén. „A jelentősebb fogyasztás-visszaesést megakadályozta a munkaerőpiac stabilitása” – emelte ki az intézet, akik szerint a korábbi munkaerőhiány eredményeképp a munkanélküliségi ráta 4,2%-ra emelkedett.

A beruházások is visszaestek idén, melyben nem csak a vírusnak volt szerepe, hanem a gazdasági környezetnek, az állami, önkormányzati és vállalkozási beruházások halasztásának, illetve az uniós források ciklikusságának is. Az export is súlyos visszaesést szenvedett el, de a Századvég szerint annak számai még így is megközelítette a korábbi évek szintjét. A kutatóintézet az import visszaesésével számol, melybe beleszámítják ugyanakkor az egészségügyi eszközök behozatalát is.

A Századvég azt is kiemelte, hogy 3,3%-os pénzromlásra számít, mely a jegybanki cél fölött van, a célsávon belül. Számítani kell az élelmiszerek árának emelkedésére is, mely a háztartások inflációs érzetét felfelé tolhatja. A költségvetési hiány az, ahol igazán komoly emelkedés volt tapasztalható: a GDP 8%-a fölött alakulhat a romló makrogazdasági környezet, köszönhetően a növekvő kormányzati kiadásoknak. A gazdaságkutató intézet szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a korábbi évek szigorú költségvetési politikájára, mellyel határozottan sikerült csökkenteni eddig is az államadósságot.

Az intézet várakozásai szerint a jövő évben a költségvetési deficit magasan, 6,7%-os alakulhat, azonban 2022-re 3,5%-ra csökkenhet. A GDP-arányos államadósság a tavalyi 65,4%-os szintről 81%-ra emelkedett, azonban 2022-re ez 73,7%-ra mérséklődhet.

Fotó: Szakemberek dolgoznak a Magnus Aircaft Zrt. repülőgép összeszerelő üzemében a pécs-pogányi repülőtéren 2020. december 18-án. (MTI/ Sóki Tamás)

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2020. december 19. 16:36
V4 az eu hátországa Európában az életet tartja .
fatman
2020. december 19. 16:32
sztem, ahogy egyre több embert beoltanak, azok elkezdenek nyüzsögni, mert már mindenkinek tele a töke a korlátozásokkal... ez pedig felpörgeti a gazdaságot...
Vili
2020. december 19. 16:20
A Századvég kutatásában kimutatta
Rasdi
2020. december 19. 14:52
Jelen helyzetben minden prognózis megalapozatlan. A hazai gazdasági potenciálon kívül az jelentős mértékben függ a különböző piacaink vásárlóképességének alakulásától is. Ezeknél a prognózisoknál még a kártyavetés is megbízhatóbb?)))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!