DK: Parragh az önkormányzatok kifosztása helyett inkább a kamarai hozzájárulás elengedésével foglalkozzon!

2020. november 17. 12:07

„Mi, európai magyarok nem a települések tönkretételében látjuk a megoldást” – fogalmaz közleményében Varju László.

2020. november 17. 12:07

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a múlt héten már kifejtette, hogy szerinte a vállalkozásokat az iparűzési adó felfüggesztésével kellene segíteni a koronavírus-járvány ideje alatt. Most pedig elmondása szerint azt javasolta a kormánynak, függesszék fel a többi, önkormányzati hatáskörbe tartozó adót is, áll a DK közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint Parragh László a kamara elnökeként az önkormányzatok kifosztása helyett inkább a kamarai hozzájárulás elengedésével foglalkozzon, mivel ez tartozik a hatáskörébe – fogalmaz a párt. A kormány több ízben megmutatta már, hogy kegyetlenül szeretné büntetni az önkormányzatokat, amik az iparűzési adó elvesztésével már így is hatalmas bajban vannak, és üres zsebbel néznek szembe a ki tudja mennyi ideig húzódó járvánnyal. Orbánék pánikkormánya azonban tehetetlenségében csak kapkodni, büntetni és kárt okozni tud, semmi máshoz nem értenek – fejeződik be Varju László (DK országgyűlési képviselője, alelnöke, a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke) által jegyzett dokumentum.

(MTI-OS)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. november 17. 14:22
Karácsony Gergely megroggyant főpolgármester!
Nehidd El
2020. november 17. 14:16
"Mi, európai magyarok nem a települések tönkretételében látjuk a megoldást" Bravúros, hogy már az első rövid mondatban három hazugságot elsütnek: - európaiak, - magyarok, - nem a települések tönkretételében látják a megoldást.
nemecsekerno_007
2020. november 17. 13:51
Ugat a diplomas-bolsi mert kezd kifogyni mások pénzéből. Azért van bőr a pofátokon, jó vastag.
olvasó 4
2020. november 17. 12:46
"Mi európai magyarok nem a települések tönkretételében látjuk a megoldást" (Varjú) Nahát, pedig volt idő, amikor pontosan ebben látták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!