Fekete-Győr nem zárja ki, hogy egy nagyarányú ellenzéki győzelem esetén „Orbán elutazik örökre keletre”

2020. október 29. 07:07

„A köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell” – mondta a Momentum elnöke, aki az ellenzéki program minimumpontjaihoz sorolta, hogy nem lehet hozzányúlni a határon túli magyarok szavazati jogához.

2020. október 29. 07:07
null

A Szabad Európa podcast-stúdiójának vendége volt a Momentum elnöke, akit az ellenzéki összefogásról, a választás utáni mozgástérről és pártja önkormányzati képviselőiről is kérdeztek, az elkészült műsorból pedig az oldal honlapján tettek közzé néhány részletet.

Ebből kiderül: Fekete-Győr András szerint a Momentum a bizonytalan szavazók között a legnépszerűbb ellenzéki párt, amit nem tart pusztán praktikus kérdésekre technokrata válaszokat adó formációnak. A pártelnök azt sem zárta ki, hogy a Fidesz bedől egy nagyarányú választási vereség nyomán, és „Orbán Viktor elutazik örökre keletre”.

Úgy véli, az ellenzéknek „meglesznek azok az eszközei, melyekkel »f​ideszteleníteni«​ tudja a magyar gazdaságot és a magyar államot”. Erről részleteket csak jövőre, az előválasztások idején akar elárulni, de hangsúlyozta, hogy ha egyszerű többséggel sikerül megszereznie a hatalmat az ellenzéknek, akkor „nem fog majd malmozni”.

„Nem egyszerű kormányváltásról van szó, rendszert, korszakot fogunk váltani” – mondta, és „látható a történelemből”, hogy ilyen helyzetekben „ritka, hogy a funkcionáriusok hosszú távon kitartanak a bukott oldal mellett”. Átállnak, „de ez nem jelenti azt, hogy mondjuk Polt Péter maradhat, hanem valamilyen alku keretében ő el tud távozni szabadon, de cserében feladott embereket a jogállam számára, akiket különben nem tudtunk volna megszorongatni”.

 „A köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell” – tette hozzá.

Fekete-Győr beszélt az ellenzéki együttműködésről is. Kiderült: várhatóan miniszterelnök-jelöltek közti előválasztások is lesznek, a jelöltek különböző programokkal fognak majd egymással küzdeni. Ezért „lesz egy ellenzéki minimumprogram, ami a keretét adja a 2022-es kormányzásnak, és a miniszterelnök-jelöltek ezen keretek között tudnak majd súlyozni, hangsúlyozni és mozogni”.

Ez még a jövő év zenéje – így tért ki a kérdés elől a momentumos politikus, amikor arról kérdezték, hogy melyek azok a sarokpontok a közös minimumprogram-írás során, melyekből a Momentum nem enged. Végül három pontot említett: nem szabad tovább húzni az eurozónához való csatlakozást; nem lehet hozzányúlni a határon túli magyarok szavazati jogához, „ahogy ezt esetleg más ellenzéki pártok szeretnék” és mindenképp bele kell vágni egy nagy digitális oktatási reformba.

A Momentum közös programíró csapatában politikai szinten Orosz Anna alelnök vesz részt, valamint Tóth Endre elnökségi tag és a háttérben szakemberek dolgoznak – derült ki az adás előzeteséből.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 329 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2020. október 31. 08:04
Ez a segghülye picsa nem számol azzal, hogy ha bármilyen Fidesz vezetőt basztatni kezdene, odaáll eléje 2-3 millió Fidesz szavazó, és ráborítja az asztalt? Mindenki egyet, szép sorban, hogy a végén az égig ér.
Thorin
2020. október 30. 14:42
Tehát tulajdon elvételét (lopás és más haosnlók), zsarolást, és egyéb államellenes bűncselekményeket tervez. A bűncselekmények szándéka, főleg pedig az arra való felkészülés és előkészület is bűncselekmény, szeretném a jogállamilag érzéketlen rendőrség kivonulását látni, ahol aztán bilincsben megy életfogytig börtönbe ez a szarházi. És csak mert jogállamilag érzéketlenek vagyunk, nem függesztjük fel a kedvéért a halálbüntetés eltörlését, pedig megérdemelné.
bpe
2020. október 30. 03:26
helyesen: "A pártelnök azt sem zárta ki, hogy a Momentum bedől egy nagyarányú választási vereség nyomán, és ő elutazik örökre nyugatra." eh, gőg és makóg kicsi fija, te..
Tibesz26
2020. október 30. 01:01
én meg had üzenjek valamit neked te rohadék szemétláda fegyőr andrás a te bandádat és téged fellövünk téged a plútora és ott nem lesz majd irgalom te rohadék bolsgvista kommunista momentumos szemétláda dögöly meg a bandáddal együtt a pokolban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!