Varga Judit: Az Országgyűlés határozott mandátumot adott a Kormánynak

2020. július 15. 19:26

„Az álláspontunk továbbra is az, hogy a gazdagabb tagállamok ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok” – szögezte le a tárcavezető.

2020. július 15. 19:26

Az Országgyűlés tegnap elfogadott állásfoglalása világos alapelveket jelöl ki a magyar kormány számára a hétvégi uniós költségvetési tárgyalásokhoz – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Általános Ügyek Tanácsának mai videokonferenciáját követően. Az egyeztetésen az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége ismertette a következő fél évre vonatkozó programját és prioritásait. Az igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: Magyarország egyetért a német elnökség azon elgondolásával, hogy a koronavírus-járvány okozta válság következményeinek leküzdését követően egy versenyképes, digitális, valamint földrajzi és gazdasági szempontból is erősödő Európát kell teremteni. Ehhez elengedhetetlen egy méltányos és kiegyensúlyozott többéves uniós költségvetés.

Kemény tárgyalásokra kell számítanunk – rögzítette Varga Judit. Az uniós pénzügyi keretre és a helyreállítási eszközre vonatkozóan az igazságügyi miniszter elmondta: annak érdekében, hogy az minden tagállam számára elfogadható megoldást kínáljon, a javaslatnak igazságosnak és rugalmasnak kell lennie. „Az álláspontunk továbbra is az, hogy a gazdagabb tagállamok ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok” – szögezte le a tárcavezető.

Varga Judit felhívta a figyelmet az Országgyűlés július 14-én elfogadott állásfoglalására is, amely Magyarország Kormánya számára világos alapelveket rögzít az uniós egyeztetésekhez. „Elvárjuk, hogy a források elosztása politikamentes legyen, és Brüsszel ne kösse azokat ideológiai kérdésekhez” – húzta alá az igazságügyi miniszter. A Kormány egyértelmű és erős felhatalmazást kapott az Országgyűléstől a hétvégi tárgyalásokon képviselt állásponthoz – hangsúlyozta Varga Judit.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr Diener Mann
2020. július 17. 00:10
Butuska kis nő, ott droidok vannak, nem adnak azok semmit csak teljesítenek.
Dominium Magna Hungaria
2020. július 16. 09:22
A libtardált kommentelőknek a személyek elleni sértegetésen kívül van önálló gondolata / véleménye a döntésről?
Szerintem
2020. július 15. 21:52
Csak összedobnak együttesen egy 30-as IQ-t a szarcsány seggéből kikandikáló szarcsimbókok, ahogy így elnézem. Ezek lehetnek szarigeri körül a 40+ plusz rabló "tanácsadó" is, amint azt az azonos teljesítmény mutatja. Hajrá trollrabszolgák! Küzdjetek meg, hogy elkerülhessétek a szemlőhegyi pincében a fenyítést :)))
Szerintem
2020. július 15. 21:37
Látom megvolt az eligazítás a trollrabszolgáknak a DögKútban és a kivezénylő, kiparancsoló ostorcsapás is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!