TGM szerint az uniós csúcs „a kései kapitalizmus orrfacsaró illatú bomlási tünete”

2020. július 21. 16:41

„Orbán Viktornak igaza van”– véli a filozófus, aki úgy gondolja: „Mark Rutte holland miniszterelnök minden hivatkozása az európai alapelvekre teljesen hiteltelen”.

2020. július 21. 16:41
null

„Az Európai Unió most zárult csúcsértekezlete a kései kapitalizmus orrfacsaró illatú bomlási tünetei közé tartozik, de – ahogyan várható volt – ezek a tünetek a korábbiaknál is viszolyogtatóbbak”kezdi a hvg.hu-n megjelent cikkét Tamás Gáspár Miklós.

A filozófus szerint a találkozón „azt kellett volna eldönteni a költségvetés mellett, hogyan segítsék meg a koronavírus-válságtól leginkább sújtott, súlyosan eladósodott dél-európai országokat”, de „Európa leggazdagabb országai közül öt – Hollandia, Ausztria, Dánia, Svédország, Finnország – különféle irányzatú kormányai egyszerű fösvénységből, anyagiasságból, önzésből kiindulva meg akarták akadályozni a bajba kerültek támogatását”. TGM szerint az, hogy ezen kormányok a pénzbeli juttatások jogállami kritériumokhoz kötését követelik, „képmutatás” jelen helyzetben.

„Orbán Viktornak igaza van” – folytatódik a cikk. „Mark Rutte holland miniszterelnök minden hivatkozása az európai alapelvekre teljesen hiteltelen; azok szavalnak most jogállamról és egyenlőségről, akik megtagadták a legelemibb szolidaritást a szövetségeseiktől – ami egyébként a legridegebb tőkés gazdasági számítás szerint is tiszta elmebaj” – hangzik a fenti állítást alátámasztó indoklás.

A filozófus szerint azt az erkölcsi és intellektuális fölényt, ami a jogállami elvekben testesül meg, „aligha képviselhetik olyanok, akik tanúságot tettek a legrövidlátóbb, legdurvább önzésükről és az elemi politikai tudás hiányáról”.

„A jogállamiság, az emberi jogok, a civil társadalom, a különféle közszabadságok és autonómiák nemzetek fölötti, intézményes védelme merő tréfa – rossz tréfa –, amelyet jelentékeny hatalmi tényezők egyáltalán nem vesznek komolyan, legföljebb bizonyos nyugati régiók helyi hagyományaként, kulturálisan begyökérzett szokásként, amelynek a kiterjesztése a magunkfajta barbárokra: időfecsérlés” – jelenti ki később Tamás Gáspár Miklós, majd a „Kiben lehet bízni?” kérdést teszi fel.

„Természetesen senkiben, és különösen nem lehet bízni a teljesen kiüresedett, képmutató Európai Unióban, amelyet még látszatra se ment meg az a nyamvadt kompromisszum, amellyel ez a jelenlegi mizéria végződött” – adja meg a választ.

A publicisztika – amelyet itt olvashat – további részében szó esik még a nemzetközi szervezetek válságáról, a kései kapitalizmusról, az „Orbán vezette magyarhoni oligarchiáról” is. A cikk végén az is kiderül, mit javasol TGM.

Címlapkép: Földházi Árpád.

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. július 23. 15:04
EL VAGY TÉVEDVE ÁSKENÁZIM ZSIDÓKÁM! EZ A TGM-FASZ KIÖREGEDETT MÁN' MINDEN NEÓ-BÚÚÚL! EZ EGY PSZEUDÓ-POSZT-UTÓ-ELŐ-PÓT-NEÓ CSÚCSBALFASZINGER HELYETTES HÜLYEÁLLAT--FARAGOTT PÖCSŰ KAMPÓSORR!
Emmanuel Goldstein
2020. július 22. 12:09
Jól érzékelem, hogy egyre jobb köröket futnak a neomarxisták a Mandineren?
civis72
2020. július 22. 10:36
TGM idealizmusa komikus... ez a fajta naív önámítás 16 évesen még elmegy de felette már ciki
zolizolizoltan
2020. július 22. 09:34
Igaza van. Undort keltő lett az európai képmutató kapitalizmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!