A nemzeti konzultáció célja, hogy az intézkedések a lehető legtöbb magyar ember érdekében történjenek

2020. június 07. 11:45

A kormány olyan jövőképet szeretne vázolni, amely egyezik a magyarok elképzeléseivel – mondta el Kovács Zoltán.

2020. június 07. 11:45

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár volt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége. Kovács Zoltán a nemzeti konzultációk alapötletét és szellemiségét vázolva azt mondta: a nemzeti konzultációk sorozatának célja, hogy olyan politikát, intézkedéseket és jövőképet vázoljanak, amely találkozik a magyar emberek jövőről alkotott elképzeléseivel, a változások pedig a lehető legtöbb magyar ember érdekében és javára történjenek.

Kovács Zoltán kiemelte:

az illegális migrációval kapcsolatos nemzeti konzultáció sokat segített abban, hogy a 2015-ös kihívásokat a kormány sikeresen tudta kezelni,

illetve úgy kezelte, hogy „egész Európa és a világ számára is példát mutatott”. Az elmúlt években az gondolták, hogy az illegális migrációs nyomás lesz a legnagyobb probléma, most azonban kiderült, hogy a koronavírus-járvány talán a legnagyobb kihívást jelenti a rendszerváltás óta, hiszen az utóbbi 10 év eredményei és intézkedései is veszélybe kerültek - mondta. Hangsúlyozta: akár európai, akár világszintű összehasonlításban Magyarország kormánya képes volt arra – az elmúlt tíz év eredményeit és tapasztalatait is figyelembe véve –, hogy kellő időben kellő intézkedéseket hozzon.

Úgy fogalmazott: némi büszkeséggel is mondhatják, hogy

a járvány első hulláma elleni védekezésben sikert értek el, győzelmet arattak.

Ez közös siker, ehhez szükség volt a kormány döntései mellett arra is, hogy a magyar emberek rendkívül fegyelmezetten vettek részt a védekezés folyamatában – tette hozzá. Nyilvánvalónak nevezte, hogy a járvány nemcsak az egészségügyet, hanem a gazdaságot is próbára tette. Ezért van szükség arra, hogy a nemzeti konzultáció a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a védekezés esetleges további hullámairól és gazdasági intézkedésekről is szóljon – mondta.

A nemzeti konzultációról Kovács Zoltán közölte: az első kérdések a koronavírus-járvány elleni intézkedésekre vonatkoznak, majd – látva, hogy az egészségügyi rendszer sok helyen még Nyugat-Európában is szinte pillanatok alatt omlott össze a terhelés alatt –, azt is megkérdezik, hogyan lehet fenntartani a járványügyi készültséget, hogyan tud Magyarország még hatékonyabban felkészülni. Tesznek fel kérdést a készletgazdálkodásról, illetve a digitális oktatásról is.

Kikérik a magyarok véleményét arról is, Brüsszel, illetve az EU járványügyi szervezete szerintük miért késlekedett

– sorolta.

Hozzátette: egy sor gazdasági intézkedésről is meg kell kérdezni a magyarokat, különös tekintettel az esetleges ellenséges felvásárlási szándékokra, valamint azokra a tervekre – köztük Soros György tervére – amely örök kötvények formájában az uniós tagállamokat hosszú időre, akár generációkra eladósítanák. Van miről beszélni, különös tekintettel arra, hogy

a Balkánon a koronavírus-járvány terjedése összekapcsolódott az illegális migrációval is,

az ottani táborokban és menekültközpontokban tömeges fertőződések és betegségek jelentek meg – emelte ki Kovács Zoltán. Arról is beszélt: a konzultáció során megkérdezik újra a magyarok véleményét arról, hogy az illegális migrációval kapcsolatban mit gondolnak a 2015 óta tapasztalható fejleményekről.

(MTI)

(kép forrása: blog.iroda.hu)

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. június 08. 09:38
Most, hogy nagyjából véget ért a koronavírus-járvány, és már a lőtéri kutyát sem hozza lázba Müller Cecília napi gügyögése, valamint Szijjártó kínai légihíddal összefüggő termelési jelentései sem idéz elő izgalmi állapotot a rajongótáborban, a március elején eltűnt migránsok váratlanul előkerültek. Hosszú hetek teltek el úgy, hogy nem is hallottunk róluk, legfeljebb Bakondi tolta az erősődő migrációs nyomásról szóló, fáradt közpénzszolgálati rögeszméit. Ámazonban. Alighogy tegnap Kovács Zoltán felvázolta a nemzeti konzultáció Soros-migráns blokkjára vonatkozó álkérdéseit, máris megjelent a migránsveszély a magyar határon. Illedelmesen megvárták, hogy agyonüssük a járványgörbét, hogy meggyászoljuk Trianont, és tessék, itt vannak. Szerintem biztosan nincs még egy ilyen ország, ahol ilyen típusú, hülyékre szabott műsorral szórakoztatják a közönséget, és ahol a valóság ilyen csodával határos módon igazodik a propaganda fütyüléséhez. Úgy értem, a regnáló kormány pillanatnyi érdekeihez. Ez az ember, egy folyamatosan terjedő húgyfolt a kormány gatyáján...
Agnieszka
2020. június 07. 19:46
Szerintem a nemzeti konzultációkra azért van szükség, h. a kinti-benti ellenszélben a kormány a támogatottságát ismételten igazolja olyan ügyekben, amikben a brüsszeli direktíváknak NEM akar Magyarország, a többség, a köz érdekében megfelelni. A nem szavazó közönség szégyene, h. NEM lett érvényes az illegális migráció elutasítására kiírt népszavazás.
nyugalom
2020. június 07. 19:39
Lehet igennel es nemmel valaszolni! Valasztani is el kellett volna menni!
Hellminth
2020. június 07. 16:23
A nemzeti konzultációnak a fideszes szavazók nagyobb része szerint sincs értelme. Az egyetlen haszna a szavazókkal való kapcsolattartás. Tehát csak hatalomtechnikai értelme van. Azért vannak pártok eltérő véleményekkel, hogy a szavazók négyévente válasszanak közülük. Ne kérdezzék meg a hozzánemértő átlagembert a koronavírusról, mert arra vannak a szakemberek, hogy az ilyen szakmai problémákat megoldják. A Fidesz támogatása jelenleg olyan magas, hogy hatalomtechnikai okból sem éri meg. És nem demagógia felvetni, hogy az erre költött pénzt, mi minden másra lehetne felhasználni. Aki ezt nem ismeri el, az egyszerű pártkatona, de semmiképp sem hazafi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!