Szijjártó: Új világgazdasági versenyben kell helyt állni

2020. május 25. 16:16

A külügyminiszter azt is kiemelte, hogy 2010-ben a magyar gazdaság rendkívül legyengült volt, míg most Európa egyik legjobban teljesítő gazdasága, ami jó startpozíciót biztosít a hazai vállalkozásoknak.

2020. május 25. 16:16

„A magyar gazdaság szereplőinek új világgazdasági versenyben kell helyt állniuk a koronavírus-járvány után” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

Több száz pályázat érkezett a versenyképesség-növelő programra

A miniszter hangsúlyozta, nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági védekezésre is szükség van, mert a világjárvány az emberek életén és egészségén túl a munkahelyeket is veszélybe sodorja. „A magyar kormány ezért is használta ki azt a lehetőséget, hogy saját költségvetése terhére támogatást nyújthat a vállalkozásoknak a járvány hatásainak ellensúlyozására” – fogalmazott.

Szijjártó Péter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 625 pályázat érkezett be, a jelentkező vállalatok 295 milliárd forint értékben vállaltak beruházásokat, és ezzel mintegy 111 ezer munkahelyet védenek meg.

A miniszter kiemelte, hogy 2010-ben a magyar gazdaság rendkívül legyengült volt, míg most Európa egyik legjobban teljesítő gazdasága, ami jó startpozíciót biztosít a hazai vállalkozásoknak.

Nanushka is kap állami támogatást

„Támogatást azok a cégek kaphatnak, amelyek vállalják új beruházások végrehajtását és munkavállalóik megtartását, illetve új munkahelyek létrehozását” – jelezte. Hozzátette, az elmúlt tíz év azt bizonyította, hogy a munkához adott támogatás térül meg, nem segélyt kell adni, hanem munkához kell segíteni az embereket. „A kormány, a vállalatok és az emberek közösen dolgoztak annak érdekében, hogy Magyarország legyen a legvonzóbb beruházási környezettel rendelkező ország Közép-Európában, amit sikerült elérni, és most meg kell tartani ezt a pozíciót” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Hétfőn újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). Az autóipari beszállító Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. csaknem 565 millió forintos beruházásához a magyar állam több mint 282 millió forinttal járul hozzá, a társaság a nemzetközi szinten egyedülálló budapesti fejlesztő központját fejleszti tovább. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője példaként említette azokat a cégeket, amelyek nehézségek esetén is keresik a kitörési lehetőséget és fejleszteni akarnak. A képviselő megköszönte a kormánynak, hogy segítő kezet nyújt ezeknek a vállalkozásoknak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Filati Maclodio Kft. csaknem 565 millió forintos beruházásához több mint 282 millió forintot nyert el, a textilipari cég új raktárcsarnokot épít és korszerű labort alakít ki. Seszták Miklós, a körzet országgyűlési képviselője egyebek mellett hangsúlyozta, a koronavírus-járvány terjedése után sokan lehetetlennek mondták, hogy vállalkozások ebben a helyzetben beruházzanak és most itt van a példa arra, hogy ez nem lehetetlen. A Nanushka International Zrt. 574 millió forintot meghaladó beruházását több mint 287 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg, a divatiparban tevékenykedő társaság informatikai fejlesztést hajt végre.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szavaztam
2020. május 25. 16:44
ha csak akkor van beruházás ha a felét az adófizető állja az elég szomoru...
aleb19
2020. május 25. 16:43
Új világgazdasági versenyben kell helyt állni - ezt a neolibsis frazist leforditva magyarra eladtuk az orszagot mi is egytal lencseert es magyarul nem beszelo migrancsok szazezreit hozatjuk be tovabbra is a magyar gyarakba , hogy leszoritsuk a munkabereket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!