Dömötör: Két kérdés vonatkozik a „börtönbizniszre”

2020. február 19. 10:08

A kormány azt a kérdést teszi fel: támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét.

2020. február 19. 10:08

Dömötör Csaba a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta, ez a börtönbiznisz, mint téma azért került be a nemzeti konzultációba, mert elítélt bűnözők eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és ez csak eddig 8,5 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Hozzátette, a kormány azt a kérdést teszi fel: támogatják vagy ellenzik a magyarok az ilyen kártérítési perek lehetőségét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: a „börtönbiznisz” másik fontos vonatkozása, hogy a megítélt kártérítési pénzeknek csak egy kis része jut el a bűncselekmények áldozataihoz. Közölte, azt a kérdést is felteszik, hogy az ilyen kártérítési pénzeket az elítéltek kapják meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el.

Dömötör Csaba azt mondta, a kormánynak van álláspontja ezekben a kérdésekben, de „a külföldről pénzelt szervezetek” mást képviselnek, ezért is tartják fontosnak, hogy minél többen elmondják a véleményüket. Jelezte, mostantól kezdve témakörönként ismertetik a nemzeti konzultáció kérdéseit, a további kérdésekkel a napokban jelentkeznek.

(MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2020. február 20. 12:08
No meg az "amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élre" jegyében a zöldellenesség után teljesen bezöldültek.
realista
2020. február 20. 12:04
Azért elég perverz dolog, amikor a Fidesz a saját maga által hozott törvény ellen hergeli a híveit. Persze eddig sem voltak híresek a következetességükről - először extra adóval akarták sújtani az internetezést, aztán a tiltakozás hatására még az addigi adót is csökkentették, valamint a napelemek ellen is nagyon hadakoztak, aztán átestek a ló túlsó oldalára és mostmár erősen preferálják.
Vakfolt
2020. február 20. 09:51
"Közölte, azt a kérdést is felteszik, hogy az ilyen kártérítési pénzeket az elítéltek kapják meg, vagy biztosítani kell, hogy az áldozatokhoz jusson el." Na, erre ki fogja azt mondani, hogy ne? Senki. Ügyes húzás, mert a bünöző jó sok pénzért kiperelheti, hogy áldozata kapjon pénzt. Majd biztos ezen fog erőlködni..
Valodi
2020. február 19. 23:04
.... höhöhö .... én is felteszek egy kérdést - vajon új időknek új szelei fingadoznak a fidesz alsógatyájában? "A volt kancelláriaminiszter nem volt ott Orbán Viktor múlt vasárnapi évértékelő beszédén, helyette egy kézilabda mérkőzésen vett részt Szegeden az OTP-vezér Csányi Sándorral." https://24.hu/belfold/2020/02/19/lazar-janos-fidesz-valasztas-kritika/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!