Magyar Multi Program: itt a második kör

2020. január 15. 13:18

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak magyar mikro-, kis- és középvállalkozások.

2020. január 15. 13:18

Elindul a Magyar Multi Program második köre, március 5-től várják a vállalkozások jelentkezését – jelentette be szerdán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A második körben ismét több száz vállalkozást megszólítva, várhatóan legfeljebb 50 vállalkozást választanak ki a fejlesztésekre.

Az államtitkár kiemelte: a kormány hisz a vállalkozókban, akik munkalehetőséget biztosítanak, hozzájárulnak településük, régiójuk, valamint a nemzetgazdaság fejlődéséhez. A program egy éve indult. Hozzátette: országjárás kezdődik a program megismertetésére, állomásai a főváros mellett Székesfehérvár, Miskolc, Szombathely, Pécs, Kecskemét, Debrecen, Szeged lesznek. A jelentkezés ingyenes, a kiválasztottak 45 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak.

A programban az első körhöz hasonlóan egy adott vállalat diagnosztikás és fejlesztési terv készítését követően 2-36 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat tanácsadási szolgáltatás igénybevételéhez vagy 50-340 millió forint értékben részesülhet vissza nem térítendő támogatásban komplex fejlesztései megvalósításához – ismertette. Kitért arra, hogy a Magyar Multi Program első kiválasztási körében több száz jelentkező cég közül végül 104 vállalkozás felelt meg a belépési kritériumoknak.

A jelentkezési feltételek közé sorolta, hogy a cégeknek mikro-, kis-, és középvállalkozásnak kell minősülniük, legalább négy lezárt üzleti évvel. További feltétel, hogy minimum öt alkalmazottjuk legyen, minimum 100 millió forint nettó árbevétellel rendelkezzenek. Az árbevétel mellett a középvállalatok esetében 20 százalékos átlagos éves növekedést kell felmutatni meghatározott időszakban, mikro-, és kisvállalkozásoknak 100 százalékos éves növekedést kell teljesíteni – ismertette. Vagy az export árbevételben 50 százalékos éves növekedést kell felmutatni.

Az erős magyar vállalkozások létrejöttének támogatása a tárca kiemelt célja, ami hozzájárulhat Magyarország további fenntartható gyarapodásához – húzta alá.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
argreened
2020. január 16. 01:07
M︆︆︆︆o︆o︆︆︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆︆︆︆.︆︆n︆︆︆︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
protoutmie
2020. január 15. 19:01
M︆︆︆︆︆o︆o︆︆︆X︆︆i︆︆︆︆.︆︆︆︆n︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
seculo
2020. január 15. 16:14
M︆o︆︆︆o︆︆︆X︆i︆︆︆︆︆.︆︆︆︆n︆︆︆︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
llnnhegyi
2020. január 15. 14:07
Azért szedtem össze kovetelesemet, hogy a 2032 ig 2/3 győzelem legyen a jutalom, a művelt jobboldali közönségnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!