Horváth Ildikó: A gyógyszerhatóság új laboreszközei nagyban erősítik a betegbiztonságot

2020. január 22. 12:28

A 90 millió forintos fejlesztés révén két tömegspektrométerrel bővül az intézet laboreszközparkja – tette hozzá Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója.

2020. január 22. 12:28

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) két új laboratóriumi eszköze nagyban növeli majd a gyógyszerbiztonságot, ezzel együtt a betegbiztonságot – mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán budapesti sajtótájékoztatón. Horváth Ildikó elmondta, az OGYÉI az egészségügyi ágazat egyik fontos hatósági és piacfelügyeleti hattárintézménye, amely ezres nagyságrendben végez laboratóriumi vizsgálatokat gyógyszereken, különböző, köztük illegális készítmények összetevőit vizsgálja. Mint mondta, a gyógyszerészeti intézet szorosan együttműködik a társhatóságokkal, így a rendőrséggel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal.

Az államtitkár jelezte, a két labordiagnosztikai eszközt az intézet saját forrásból vásárolta meg. Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta, a 90 millió forintos fejlesztés révén két tömegspektrométerrel bővül az intézet laboreszközparkja; az egyik berendezés a gyógyszerhatósági laborban fog működni, a másik az élelmiszertechnológiai labor munkáját segíti. Ismertetése szerint eddig célzott hatóanyagra, szennyeződésre vagy oldószermaradványokra tudtak méréseket végezni, a két berendezéssel azonban megszűnik az „ismeretlen szennyező” fogalma, hiszen a gépek meghatározzák a mintában lévő összes anyag szerkezetét.

A főigazgató beszámolt arról is, hogy az intézet gyógyszerkémiai laboratóriuma OMLC (European Network of Official Medicines Control Laboratories) minősítéssel bír, így részt vesz az európai laborok hálózatában, ezen kívül e két berendezés révén az Európa Tanács Gyógyszerminőségi és Egészségügyi Ellátás Főigazgatósága (EDQM) nitrózamin-munkacsoportjában is részt tudnak venni márciustól.

Elmondta még, az intézet jelentős szerepet vállal az illegális gyógyszerek, készítmények elleni küzdelemben, együttműködik a társhatóságokkal, de saját hatáskörben is végez laboratóriumi vizsgálatokat, próbavásárlásokat tartanak és lakossági bejelentést is vizsgálnak.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2020. január 22. 19:07
Tkp. itt az a kérdés merülhet fel, hogy miért nem volt nekik már régen meg ez a két eszköz?
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. január 22. 12:35
Há mér nem CT / lélegeztetőgépet vesznek? - ordítotja a libsi mindjárt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!