A V4 Startup Force program a régiós vállalkozásokat segíti

2019. november 04. 17:41

A kezdeményezés célja, hogy összekapcsolja a visegrádi országok tehetséges vállalkozóit.

2019. november 04. 17:41

A Design Terminal V4-es partnereivel közösen immáron harmadik alkalommal szervezi meg a régió egyedülálló vállalkozásfejlesztési programját a Visegrádi Alap támogatásával. A kezdeményezés összekapcsolja a V4-ek tehetséges vállalkozóit, akik a régió vezető nagyvállalataival találkozhatnak a négy fővárosban.

„A visegrádi együttműködés ma élénkebb mint valaha. Itt az ideje, hogy a politikai és kulturális területek mellett a gazdasági dimenziót is megerősítsük. Ez a program a legtehetségesebb fiatal cégalapítóink támogatásával pontosan ezt célozza” – mondta Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője a V4 Startup Force nyitórendezvényén. Dávid Andor, a Visegrádi Alap ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ez az első olyan kezdeményezés, amely összekapcsolja a visegrádi országok tehetséges vállalkozóit, akik így értékes kapcsolatokra tehetnek szert, már vállalkozásuk kezdetén megismerhetik egymást, együttműködésük pedig erősíti a visegrádi térség gazdasági szövetségét.

A V4 Startup Force programba jelentkező startupok közül a legjobb négy – országonként egy-egy – csapat novemberben intenzív vállalkozásfejlesztésen vesz részt. A program november 4-én Budapesten indul, melyet 10 napos körút követ a további három visegrádi fővárosba, ahol a helyi üzleti és startup ökoszisztéma képviselőivel találkoznak a startupok. Olyan nagyvállalatok és inkubátorok előtt mutatkozhatnak be, mint a Vodafone Magyarország Zrt., a Tesco-Globál Zrt. vagy az MKB Fintechlab. Ezekkel a találkozókkal a V4-ek vezető vállalataival építhetnek ki erős kapcsolatrendszert a startupok, amelyre későbbi nemzetközi terjeszkedésük építhető. A program nemzetközi partnere a HubHub, melynek közösségi irodái megtalálhatók a négy visegrádi fővárosban.

Az ösztöndíjprogram a Design Terminal vezetésével és partnerei, a cseh UP21, a lengyel Reaktor Warsaw és a szlovák CAMPUS közreműködésével, a Visegrádi Alap támogatásával valósul meg.

A programban résztvevő startupok: 

•    A cseh Behavera HR megoldása szimuláció felhasználásával segíti a nagyvállalatok kiválasztási folyamatát, a jelentkezők egyéni, nem szakmai képességeit tudja lemérni. A megoldás emellett támogatja a pályakezdők, egyetemisták karriertervezését is, akik a kérdőív kitöltésével megtudhatják, milyen feladat illik hozzájuk leginkább. 
•    A lengyel Secfense az adatbiztonság új szintjét kínálja. Megoldásuk kétlépéses jelszóvédelem, amely gyorsan és költséghatékonyan beépíthető a nagyvállalatok rendszerébe. 
•    A magyar PénTech azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a kis- és középvállalatok hitelezési folyamatát. Ezzel az okos faktoring szolgáltatással gyorsan, kényelmesen és papírmunka nélkül tudnak pénzügyi segítséget nyújtani ügyfeleinknek. Pénzügyi intézeteknek és nagyvállalatoknak whitelabel megoldást tudnak nyújtani, hogy saját márkanevük alatt tudják hasznosítani a terméket.
•    A szlovák Minty platformja összeköti a grafikusokat leendő ügyfeleikkel. Megoldásuk leegyszerűsíti a tárgyalás és az adminisztráció folyamatát is, ezenkívül a felhasználók illusztrációkat, vizuális anyagokat tudnak vásárolni a felületen. 

A Design Terminalról

A Design Terminal Közép-Európa vezető innovációs ügynöksége, „Innovációs Bajnokokat” épít vállalati partnerségek és üzleti tehetséggondozó programokon keresztül. A vállalatvezetőket és startup alapítókat azzal a tudással és kapcsolatokkal ruházza fel, amelyekkel lendületet adhatnak az innovációnak bármely szervezetben. A Design Terminal hét országban szervez inkubációs programokat és 2014 óta 1000-nél is több startuppal, valamint számos iparág vezető nagyvállalatával dolgozott együtt.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!