Kinek a keresztje?

2019. május 06. 20:19

A meditációk szerint a tengernyi szenvedés kizárólag a nem fehér bőrű embereket sújtja.

2019. május 06. 20:19
Bogár László
Bogár László

„A katolikus hagyomány szerint minden esztendőben megrendezik Rómában a Via Crucist, vagyis a keresztutat. A nagypénteki szertartás keretében a krisztusi passió tizennégy stációját egy-egy fontosabb gondolat kifejtése kíséri. Az idei szertartás a Krisztussal és a nőkkel a keresztúton címet kapta. A meditációk megírását Ferenc pápa most a nyolcvanéves Eugenia Bonetti szerzetesnőre bízta, aki misszionáriusként huszonöt évig Afrikában szolgált, s a nőirabszolgaság-ellenes szervezet elnöke.

Lényegi gondolatai szerint – átvitt értelemben – a mai világban is keresztre feszít embereket a hatalom brutalitása és a társadalom cinikus közönye. A migrációt bírálókat is elítéli a meditációk szerzője, mert „a szegényben, az idegenben, a különbözőben nem elutasítandó ellenséget kell látni, akivel meg kell küzdeni, hanem testvért, akit be kell fogadni” – olvasható a szövegben.

Nos, ahogy már évek óta mindig, most is megnéztem a közvetítést, meghallgattam a meditációkat, s nagyon különös érzések jártak át. Nincs és nem is lehet ember ma, aki kétségbe vonná azt, hogy mindaz a sok szörnyűség, erőszak, kifosztás, testi-lelki elnyomás és megaláztatás, amelyről Eugenia nővér meditációi szólnak, mindenki számára közvetlenül átélhető, fájdalmasan élő valóság.

De akárhogy is figyeltem, a meditációk szövegéből mindössze két dolog derült ki. Az egyik, hogy mindez a tengernyi szenvedés kizárólag a nem fehér bőrű embereket, a nőket, a migránsokat, a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, a nyomorban élőket sújtja. És természetesen úgy, hogy őket mindezért semmiféle felelősség nem terheli, ők abszolút tiszták, bűntelenek, akiket végtelen jóságuk és tisztaságuk visz ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe.”

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wrobcsi
2019. május 08. 14:28
Az külön érdekes, hogy ha még igaz is lenne, hogy a fehér ember tehet a lepusztulásról, abból akkor sem következik, hogy a bevándorlókat be kell fogadni. Azt mondják a kinti segítség tízszer hatékonyabb. Tehát a sok bevándorlókra költött pénzt ott kéne felhasználni és akkor itt sem destabilizálnák az országokat, ott ők is jobban éreznék magukat mert nem mozdulnak ki megszokott közegükből (nincs mindenütt háború Niger, Pakisztán, Szomália) és nem válnának gyökértelen deviánsokká.
Valodi
2019. május 07. 16:46
Csak a teljes cikk ismeretében lehet korrekt véleményt kialakítani! "Kétségtelen, az elmúlt évszázadok történéseinek lejátszástechnikai felszínén valóban az európai keresztény fehér ember volt az, aki végtelen kegyetlenséggel és gátlástalansággal kifosztotta, esetenként felszámolta a rajta kívül létező kultúrákat, civilizációkat."
Jóakaratúember
2019. május 07. 07:09
Húsvéti beszédében Ferenc pápa elítélte azokat, akik kerítéseket építenek, valamint bezárják a kikötőket, és nem hidakat létesítenek a menekültek befogadásához. Eugenia Bonetti pedig keresztúti elmélkedéseiben a Colosseumban mártírhalált halt keresztényekről mondta, hogy nem bizonyítható, hogy a korai keresztények hitükért vállalták a kereszthalált. Szerinte azért voltak az egzotikus állatok elé vetendő bűnözők között, mert nem fizették meg az adót a császárnak. (Jézus szavai Máté evangéliuma szerint: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”) Remélem, sok mai fiatal olvassa/olvasta Móra Aranykoporsóját. Hozzátenném még, - legalább nekünk katolikusoknak-, illene különbséget tenni a keresztény és a katolikus üldözés között. Ez utóbbi az igazán domináns.
háziasszony
2019. május 07. 04:17
Büszke vagyok arra,hogy FEHÉR vagyok! Az összes többi azért irígy,mert minden lehet,csak FEHÉR ember nem! Ez a nagy fájdalmuk.!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!