Egerbe látogat Claudia Cardinale

2018. augusztus 22. 14:38

Filmfesztiválon vesz részt.

2018. augusztus 22. 14:38

Több híresség mellett az európai filmművészet egyik legnagyobb dívája, Claudia Cardinale is ellátogat Egerbe az első Egri Klasszikus Film Maraton alkalmából, melyet szeptember 7-11. között rendeznek meg a Hevesi megyeszékhelyen – tájékoztatta a térség és a város országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott szerdán az MTI-t.

Nyitrai Zsolt közölte: a fővárosi filmmaratonhoz kapcsolódó rendezvény elsődleges helyszíne a felújított Uránia Mozi épülete lesz, ám a Kepes Központ előtt is tartanak szabadtéri vetítéseket és egy különleges filmes sétányt rendeznek be a Sándor Imre utcában. A Volt egyszer egy vadnyugat női főszereplője, Claudia Cardinale a programsorozat első napján, szeptember 7-én délután tart közönségtalálkozót – tette hozzá. Hangsúlyozta: a helyi közéletben végzett munkájuk egyik vezérelve, hogy a város értékeire és szépségeire rávilágítva minél több országos, illetve nemzetközi eseménynek, produkciónak adjon otthont Eger és minél több híresség látogasson el ide. Céljuk továbbá a helyi attrakciók, termékek széles körű bemutatása Budapesten és országszerte.

Ennek jegyében tavaly Franco Nero járt Egerben, idén pedig – a filmvilág több képviselője, köztük várhatóan Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, rendező, valamint Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező mellett - Claudia Cardinalét látják vendégül. Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója a kezdeményezésről szólva felidézte: a filmmaratonok tavalyi életre hívásának apropóját a 2017 januárjában beindult filmrestaurálási program adta. A helyreállított filmeket így nagyvásznon, moziban láthatja a közönség.

Idén két vidéki helyszínnel, Egerrel és Győrrel egészül ki a múlt évben a fővárosban indult program, melynek nem titkolt célja, hogy idővel minél több hazai település csatlakozzon hozzá és mozgalommá bővüljön – fogalmazott. Jelezte: a várossal korábban kötött együttműködésnek köszönhetően Eger idén már szorosan és több szálon is kapcsolódik a Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptember 4-9. között sorra kerülő programsorozatához. Így az említett hírességeken túl Katinka Faragó, Ingmar Bergman munkatársa, producere is jelen lesz a helyi seregszemlén, az érdeklődők pedig Szabó István restaurált filmjeit is megnézhetik.

A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága által teljes körűen felújított magyar filmalkotásokat először vetítenek le Egerben filmszínházi körülmények között.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakutya Bobber
2018. augusztus 22. 18:27
"Jelentéktelen olasz nő." (B.B.)
Valodi
2018. augusztus 22. 16:08
"Nyitrai Zsolt közölte" - höhöhö.... aki addig csak leveti a pékkötényt és leteszi a péklapátot, amikkel a Kurdi családi pékség Ország Kenyere nyerteseként reklámozta magát... CC mellett vajon minek/kinek fog öltözni? Alain Delonnak?
OberEnnsinnen
2018. augusztus 22. 15:55
Késtél Claudia, legalább 50 évet, de jobb, mint soha. Remélem, Szabó István ezúttal nem ejt szót a napfény keserű ízéről. Arról a hazug legendáról, hogy locsolták a vizet 40 fokos hidegben a magyar Horthy-gazok.
Phötön
2018. augusztus 22. 15:18
Kíváncsi leszek egy mai fotójára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!