Nem változtatott véleményén az ENSZ Menekültügyi Főbisztosa

2018. július 25. 14:25

Filippo Grandi szerint nincs bizonyíték arra, hogy a menekültek áramlása önmagában veszélyt jelentene.

2018. július 25. 14:25

Már három év telt el az európai válság csúcspontja óta, emberek példátlan méretű beáramlása miatt, akik új életet keresnek az EU-ban. Az érkezések száma azóta drasztikusan lecsökkent, de a politikai válság még javában tart. A France24 televízió Filippo Grandival, az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosával készitett interjút.

Az interjú elején Grandi megjegyezte, évek óta foglalkozik már a menekültkérdéssel, már akkor is ezen a területen dolgozott, mikor még Európát alig érintette a válság. Azt mondta, az, hogy most itt, a „gazdag világban” érezzük a nyomását ennek a problémának, és hogy mindez erős politikai reakciót váltott ki, jelenti igazán az újdonságot.

Donald Trump kijelentésére, miszerint a migráció miatt az Egyesült Királyság elveszti saját kultúráját, a Főbiztos azzal felelt, mindez más, az amerikai elnökhöz hasonlóan gondolkodó vezetők esetében is elsősorban a népszerűség növeléséért van, mely akár tartalmazhat igazságot, elsősorban egy ellenséges légkört teremt, ami rossz.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2018. július 27. 11:51
Mr. Grandi! Mindezt a kertjén keresztülgázoló lányát megerőszakoló migráns hordák szíves üdvözléseként mondja, vagy esetleg gemütlich kávékavargatás közben egy new-yorki csodapalota tetejéről rebegi?
izo1210
2018. július 26. 16:14
Szerintem arra sincs bizonyíték, hogy nem veszélyes. Úgyhogy maradjunk inkább abban, hogy ne ugasson bele.
nyugalom
2018. július 25. 23:39
A milliárdosok világában ez valóban elképzelhetetlen! Messziről könnyű a migránsokat dicsérni, na de mellettük, velük élni????
syphax
2018. július 25. 18:26
T.Főbiztos Úr! Mi magyarok meg úgy itéljük meg, úgy vélekedünk, hogy IGENIS VESZÉLYES! Mi nem kényszerithetjük rá elképzelésünket Önökre, de cserébe egyet kérünk: azt, hogy Önök se(!) kényszeritsék rá az Önök elképzelését MIRÁNK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!