Szél Bernadett: Magyarország újra nőnek való vidék lesz

2018. április 05. 12:39

A nők helyzetének javítását ígéri az LMP társelnöke.

2018. április 05. 12:39

Nőnek való vidékké teszi Magyarországot az LMP – ígérte miniszterelnök-jelöltjük csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Szél Bernadett megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot és növelné a nők számát a politikában, a döntéshozatalban. Az Országgyűlés 90 százaléka férfi - mutatott rá a társelnök, kifogásolva, hogy masszív férfitöbbség hozza a nőket érintő súlyos döntéseket, és néha még szexista megjegyzésekkel is rárontanak a nőkre.

Az LMP számára fontos, hogy ez ne így legyen – hangsúlyozta -, a párt ezért kvóták segítségéven próbálja a nők arányát 33 százalékosra növelni, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a „női kérdések”: a kisgyermekes női munkavállalók helyzetének javítása például részmunkaidős foglalkoztatás vagy a távmunka elősegítésével. Emellett foglalkoztatásként ismernék el a családtag ápolását és minimálbért nyújtanának érte.

Demeter Márta országgyűlési képviselő a családon belüli erőszak elszenvedőit is segítő Isztambuli Egyezmény ratifikálását szorgalmazta, mert szerinte az eddigi törvénymódosítások nem értek el eredményt, még mindig hetente hal meg egy nő hozzátartozója által elkövetett erőszak miatt. Nőbarát település programjukra is felhívta a figyelmet, amely fokozott biztonságot nyújtana a kiszolgáltatottaknak.

A tájékoztatón Linczényi Márk zenész is megszólalt. Azt mondta: Nőügy címmel írt zeneszámával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy nincs nőügy vagy férfiügy, csak közügy van, és több nőre lenne szükség a döntéshozatalban. Szél Bernadett a választási együttműködéssel kapcsolatos kérdésekre azt mondta: miután Orbán Viktor miniszterelnök „folyamatosan fenyeget minket”, nagy a tétje a választásnak. A baloldalról érkező támadásokkal kapcsolatban kijelentette: azokkal nem szabad foglalkozni, azok is a Fidesz számlájára írhatók, mivel a kormánypárt taszította gyűlöletbe az országot. „Én a magam részéről folyamatosan beszélek más politikusokkal annak érdekében, hogy a legtöbb ellenzéki mandátumot hozzuk el” – tette hozzá, azzal együtt: mindenkivel beszél, akinek döntő hatása lehet az eredményre, de leszögezte azt is: fontosnak tartja a korrekt párbeszédet. 

Elképzelhetőnek nevezte, hogy lesznek még visszalépések, és elmondta, hogy az LMP kész áldozatot vállalni ezért. Emlékeztetett: elnöktársa, Hadházy Ákos már bejelentett egy várható egyoldalú gesztust. Azon sajtóhírre, miszerint 2014-ben listát készíthetett a nagyobbik kormánypárt a választókról, azt mondta: a Fidesz mindent megtanult az előző rendszerből, amit el kellett volna felejteni, nem véletlen, miért gátolják a kommunista Magyarország bűneinek feltárását. Arra a hírre pedig, amely szerint egy izraeli magán-hírszerző cég próbált kapcsolatba kerülni a kormány által támadott civil szervezetekkel, kijelentette: azonnal össze kellene hívni a nemzetbiztonsági bizottságot, amelynek munkáját azonban a fideszes képviselők hónapok óta ellehetetlenítik.

(MTI)

 

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2018. április 05. 21:55
Szél Berni segít betelepíteni egy adag muszlim fiút, és magyarország újra nőnek való vidék lesz. Elég egyszerű ez a nő. És most nagyon tapintatos voltam.
józan paraszti ész
2018. április 05. 16:50
Ez a nő egyre hülyébb, pedig nagyon hülye volt induláskor is.
avádtanúja
2018. április 05. 16:05
A női kvótát nőként sem támogatom. Azt viszont kivételesen nem tartom ördögtől valónak, hogy az ápolási díjat megemeljék a minimálbér szintjére.
Magnólia
2018. április 05. 16:01
Amennyiben a 33 % nőkvóta nem akar bekerülni a vezetésbe, lelövitek őket? Esetleg a női népesség 10 %-a érzi vezetésre alkalmasnak magát, akkor mi van? Ugye nem akarjátok véletlenül eljátszani Merle: a védett férfiak című művét?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!