Erre készülnek a szombati tüntetés szervezői

2018. április 13. 09:18

Újraszámlálást és új választási rendszert követelnek a szombati tüntetés szervezői, akik minden országos listát állító ellenzéki pártot meghívtak, hogy közösen tiltakozzanak a kormány ellen.

2018. április 13. 09:18

Minden, országos listát állító ellenzéki pártot meghívtak arra a szombati demonstrációra, amelyet a szavazatok újraszámlálásáért és többek között új választási rendszerért szerveznek. A vidékről Budapestre utazó résztvevők miatt hozták egy nappal előre a szervezők az eredetileg vasárnapra meghirdetett tüntetést – írja a HVG. Lányi Örs, a tüntetés ötletgazdája úgy nyilatkozott a lapnak, a rendezvény fő célja a választási rendszer átalakításának elérése és a szavazatok újraszámlálása, de követelik majd a pártatlan közmédia helyreállítását és sajtószabadságot is.

Lányi elmondta, ő bízik abban, amit a momentumos Fekete-Győr András jósolt, hogy nem négy évig kell kitartania a mostani lendületüknek, mert ez a rendszer hamarabb összeomlik. Abban bízik, hogy a szombati fővárosi tüntetés szikra lehet, ami beindítja a vidéki nagyvárosokban, falvakban is a tüntetéseket. Szerinte nagy erőt képvisel az, hogy ez egy civilek által szervezett tüntetés. A szervező abban bízik, „a hatalom megtorpan a tüntetés erejétől”, illetve hogy fellépésüket sztrájkok követhetik a különböző szektorokban. „Az összes sérelem, ami felgyülemlett az emberekben, komoly lépéseket eredményezhet” – fogalmazott.

Homonnay Gergely, aki szintén részt vesz a tüntetés szervezésében azt mondta, van forgatókönyvük arra, hogy a tüntetéssorozat ne haljon el, mint ahogy az eddigiek, „láttuk a hibákat, és nem követjük el azokat”, azonban a jövőbeli terveikről még nem akarnak beszélni. Lányi Örs azt mondta, erős, de teljes mértékben erőszakmentes tüntetést akarnak.

Összesen 454 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2006erlelo
2018. április 14. 13:41
Már most érik a 2022-es kétharmad.Ezek a semmiből tanulni nem tudó, nem akaró belvárosi futóbolondok feszegetik a pofonláda tetejét.Nem volt elég nekik.Önmaguktól, gyárilag is ilyenek, de némi külföldi segítségre szükségük van.Meg is kapják.Még kis ideig.Ők is tudják.De lenne egy jó tanácsom ;nem kéne túlerőltetni a dolgot.Ne kelljen ezt a kérdést az utcán eldönteni.Zsolt, korábban már kilátásba helyezte, ha nem nyugosznak, kapnak a nyakukba egy újabb Békemenetet.Ne hiányozzon ez nekik.Ott is leverjük őket.
rajgy
2018. április 14. 12:52
Nem kell az ellenzéknek csak magát okolnia. A SZEMÉT Fidesz zárt ajtók mögött silabizálta ki ezt a rendszert, és éppen azért, hogy NE kedvezzen az ellenzéknek. 1989-ben a reformkommunisták (Pozsgai, Németh) kerekasztal mellett közösen egyeztek meg a szabályokról. Orbán nem demokrata, mint a Pozsgaiék voltak. Mi lenne, ha a VB-döntő előtt egyik csapat a FIFA-szabályokat (pl: lesszabály) a saját a szélsőjének, vagy a hátvédjének a gyorsaságához igazítaná? Többszázezer lóvátett fideszes szavalta a Kossuth téren: "LEMOSSUK A GYALÁZATOT!" Lemosta a kormány, amit a német média a MAGYAR NÉPRE kent? https://www.youtube.com/watch?v=hL1-0_Op_SE
fokhagymakocka
2018. április 14. 00:52
Igaza volt a Gyurcsány miniszterelnök úrnak, hogy a választások után az eredménybe beletörődni nem akaró mocskos csőcselék az utcára fog vonulni ! Csatlakozom hozzá, és én is felszólítom a Belügyminisztert, hogy minden lehetséges eszközzel tartsa fenn a rendet és a közbiztonságot ezekkel szemben !
ThunderDan
2018. április 13. 22:28
Vona is ott lesz, és mindenkit hív. Most írja a csalfahír. (Amelyik ma már szinte semmiben nem különbözik mondjuk a 444-től a hvg-től... most pl. vezércikkben agitálnak a gyurcsányos-gulyásmarcis-anarchistaantifás tüntetésen való részvételre...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!