Újabb hat évre Kovács Árpád lett a Költségvetési Tanács elnöke

2017. december 13. 18:56

Kinevezte a Költségvetési Tanács elnökének Kovács Árpádot Áder János köztársasági elnök. Kovács kinevezése újabb hat évre szól, eddig is ő töltötte be a tisztséget.

2017. december 13. 18:56

Újabb hat évre Kovács Árpádot nevezték ki a Költségvetési Tanács (KT) elnökének. Kovács Árpád az MTI-nek hangsúlyozta, hogy újbóli kinevezése a testület munkájának elismerése, a KT munkája iránti bizalom jele.

Áder János köztársasági elnök szerdán átadta Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanács elnökének az újbóli kinevezéséről szóló okiratot a Sándor-palotában. A kinevezési, eskütételi rendezvényen jelen volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, valamint a monetáris tanács több tagja is.

Az ismételt kinevezés hat évre szól, és 2018 január 10-től hatályos.

Kovács Árpád az MTI-nek elmondta: a Költségvetési Tanács az elmúlt évek során igyekezett tárgyszerűen bemutatni az államháztartás folyamatait érintő kockázatokat, korrekten, kellő távolságot tartva bemutatni a költségvetés egyensúlyának, stabilitásának alakulását befolyásoló tendenciákat, a pozitív és negatív hatásokkal együtt. Ennek során a jó irányba ható tényezőket éppúgy számba vette a tanács, mint az esetleges pénzügyi bizonytalanságokat. A testület mindvégig korrekt szakmai kapcsolatot alakított ki a Nemzetgazdasági Minisztériummal, Varga Mihály miniszterrel, a tárca szakembereivel – emlékeztetett.

Kovács Árpád jelezte: a Költésvetési Tanács az Országgyűlés illetékes bizottságaival is segítő, hasznos együttműködést alakított ki, a testület a véleményével mindig is támogatta az Országgyűlésnek a költségvetéssel kapcsolatos, az alaptörvényben foglaltak betartására irányuló törvénykezési munkáját.

A Költségvetési Tanácsnak a költségvetési folyamatok kedvező alakulásában is tükröződő munkája egy jól működő, alkotmányos-intézményi modellt bizonyít – mutatott rá a KT újból kinevezett elnöke. 

A testület munkájának növekvő elfogadottságát jelzi, hogy az olyan nemzetközi intézmények, mint az Európai  Bizottság, vagy a Nemzetközi Valutaalap, illetve a nemzetközi hitelminősítők Magyarországra látogató szakértői rendszeresen tartalmas szakmai véleménycserét folytatnak a Költségvetési Tanáccsal, kikérik annak véleményét is az aktuális folyamatokról – hangsúlyozta Kovács Árpád.

(Szöveg és fotó: MTI)

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2017. december 14. 08:14
Kovács rendszereken átívelő túlélésének titka: mindent rendben talált mindig ott, ahol mindent elloptak.
Gyéressy Károly
2017. december 13. 19:57
Nagyon kevés régi szdsz-es van, akinek így-úgy megbocsátható a múltja. Nekem most hárman jutnak eszembe: Tarlós, Persányi és Kovács Árpád. Az is beszédes, hogy egyik sem humán értelmiségi.
Kup Lung
2017. december 13. 19:51
Nem tudom hogy majd 70 évesen miért kell kinevezni 6 évre . Jobban örültem volna ha valami fiatalabb közgazdászt neveztek volna ki a posztra. --- Az az "is is" ember . Komolyabb gazdaság filozófia nélkül .
balbako_
2017. december 13. 19:33
Ö nem a Fidesz embere.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!