Gyarmati: A hozzá nem értők kritizálják a TEK biztonsági intézkedéseit

2017. december 27. 08:38

A védelmi készültséget nem szabad alábecsülni, az mindig egy átfogó stratégia része – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerdán.

2017. december 27. 08:38

A magyar hatóságok az év 365 napján 24 órában dolgoznak a terroresemények megelőzéséért, és az emberek ennek a háttérben folyó megfigyelő- és elhárítómunkának csak egy részét látják – erről Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő beszélt szerdán az M1 aktuális csatornán.

A szakértő a szilveszter előtti biztonsági intézkedésekről azt mondta: amit a rendezvényekre kilátogatók láthatnak – a járőröző rendőröket, TEK-eseket, a páncélautót, vagy a lehegesztett csatornafedeleket – az mindig csak a jéghegy csúcsa, és azt csak a hozzá nem értők kritizálják.

A védelmi készültséget nem szabad alábecsülni, az mindig egy átfogó stratégia része – hangoztatta, hozzátéve: minél több akadályt építenek be, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a támadásra készülők valamelyiken elbuknak.

Elmondta, hogy a biztonság megőrzése sok embert, komoly beruházást igényel, és ebben a munkában soha nem tartanak szünetet. Közölte, a háttérben a nap 24 órájában folyik a megfigyelés, interneten, telefonon, de adott esetben még egy pizzafutártól is kaphatnak jelzést gyanúsan viselkedő társaságról.

(MTI)

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SonGoku nagyfaterja
2017. december 27. 12:35
Tekes ócskavasok őrzésére már megvan az ember? Még összefirkálják véletlenül a nagy terrorelhárítás közepette.
cutcopy
2017. december 27. 10:25
"nem" de..
repulok
2017. december 27. 09:54
A sok védelmi intézkedés kezd mókássá vállni. Tegyük fel, egy elmebeteg merénylő fegyverrel támad a járókelőkre, akkor a Tek-es páncélautó mit tesz? Tüzel? Vagy csak ijesztget? A régiek ezt úgy oldották meg, hogy civil ruhában elvegyültek a tömegben és kiemelték a zűrös figurákat. Igaz akkor a zsebtojvajlás volt a fő bűnelkövetés, nem a terrorizmus...
cutcopy
2017. december 27. 09:38
A hozzá nem értők kritizálnak minden szakterületen..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!