KSH: Tavalyhoz képest nőtt, júniushoz képest csökkent az átlagkereset

2017. szeptember 20. 09:26

A bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal magasabbak idén júliusban mint tavaly ilyenkor – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal szerdai jelentéséből.

2017. szeptember 20. 09:26

Júliusban a bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A keresetek növekedési üteme alig lassult a júniusi 14,4 százalék után, amiben  szerepet játszott az egyszeri jutalmak és prémiumok összegének 28,7 százalékos emelkedése is – jelentette szerdán  a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

A vállalkozásoknál 12,1 százalékos növekedés után 303 ezer  forintot, míg a költségvetési szférában – a közfoglalkoztatottak nélkül – 11,6 százalékos növekedéssel, 307 ezer 625 forintot értek el a bruttó átlagkeresetek.  Az első hét hónapban a  bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

A júliusi 2,1 és az első héthavi 2,3 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek júliusban 10,8 százalékkal, január-júliusban 10,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással –  tette hozzá a KSH.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. szeptember 20. 10:25
13,1 és 14,4 százalék... Fletó és Köcsög elvtársak, ezt kell hozni még vagy húsz évig és akkor meglesznek "anémet bérek"...!
Zsolt75
2017. szeptember 20. 09:51
Me' alőrincetis hozzászámojják...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!