Balog: Magyarországnak alkotmányos kötelessége segíteni a kárpátaljai magyarokat

2017. szeptember 25. 18:35

A határon túl élő magyarság „erőforrása” a magyar nemzetnek és Ukrajnának egyaránt, Magyarország pedig nem fog lemondani erről az erőforrásáról – jelentette ki Balog Zoltán pénteken Beregszászon.

2017. szeptember 25. 18:35

A kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön akarnak boldogulni, Magyarországnak pedig alkotmányos kötelessége ebben segíteni őket – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján Beregszászon hétfőn.

A helyi református templomban megtartott ünnepségen Balog Zoltán azt mondta, az ezer éve ezen a földön élő magyarság „erőforrása” a magyar nemzetnek és Ukrajnának egyaránt, Magyarország pedig nem mond le erről az erőforrásról. Ezért arra kérjük az ukrán politikusokat, hogy ők se tegyék meg ezt – utalt a miniszter az ukrán parlament által elfogadott új oktatási törvénynek a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó hetedik paragrafusára.

A jogszabály ezen cikkelye „ezer sebből vérzik”, és szembemegy mindazzal, amire a szabaddá lett ukrán és a magyar nemzet szerződött egymással, valamint egy sor olyan nemzetközi egyezménnyel, amelyet az európai nemzetek közössége felé indulva Ukrajna elvállalt – jelentette ki Balog Zoltán.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. szeptember 25. 23:19
"Balog: Magyarországnak alkotmányos kötelessége segíteni a kárpátaljai magyarokat" Kárpátalja Magyarországhoz visszatérésével.
3M..
2017. szeptember 25. 20:07
Ezúttal egyet kell értenem Balog Zoltánnal. Magyarországnak kutya kötelessége minden anyagiakkal és eszközökkel nem fukarkodva, segítenie ruszin és magyar véreinket. Minden eszközzel támogatnia kell a magyar/ruszin szeparatizmus erősödését. Végsősoron, Kárpátalja hazatérésére kell minden erejével koncentrálnia. Ukrajna nem képes olyan magyarázattal előállni, amely igazolná jogosultságát Magyarország bejáratának megszállása alatt tartását. Ukrajna a jövője, már nem Kárpátalja jövője. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
turáni sólyom
2017. szeptember 25. 19:34
A második honfoglalásnál Kárpátaljába vonultak először a magyarok. Ungvár központtal egy évig tartották a területet. Csak utána terjesztették ki hatalmukat a Kárpát-medencére. Tekinthetünk úgy is rá, mint a haza bölcsőjére. Ezért meg kell tartani nemzeti területnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!