Max 8: Vona újabb vállalást tett

2017. február 19. 15:35

Vona Gábor 8 évben maximalizálná a miniszterelnöki hivatal betöltésének hosszát, szerinte ez jót tenne a politikai kultúrának, mert így megelőznénk a személyiségjegyek hatalom okozta torzulását.

2017. február 19. 15:35

A se szegény migráns, se gazdag migráns, az európai bérunió és az antikorrupciós Lex Ludas Matyi után harmadik „vállalást” is tett Vona Gábor: ha megnyeri a választást, nyolc évben maximálja a miniszterelnöki hivatal betöltését egy fő számára.

Szerinte a politika szerepe 21. században nem az uralkodás, hanem a szolgálat, ráadásul így egy olyan politikai kultúrát lehetne megteremteni, ahol a hatalomhoz való ragaszkodás gyengébb és így megelőzhető a személyiségjegyek hatalom általi torzulása.

A bejelentés okán összehívott sajtótájékoztatón az olimpiáról is kérdezték a Jobbik elnökét. Vona szerint a Jobbik teljességgel olimpiapárti, de úgy gondolja, Orbán Viktor kisajátította ezt a nemzeti ügyet, úgy ahogy ezt korábban a kvótanépszavazásnál tette. Ahogy fogalmazott: „Orbán Viktornak sikerült ezt a kérdést egy olyan kvázi-polgárháborúvá alakítani, ahol az aluljáróban embereket vernek meg. Ez egy negatív értelemeben vett politikai aranyérem.”

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szőke Ciklon
2017. február 21. 12:34
Az egyik Orbán-fóbiás már beletörődött, hogy a Fideszt nem képesek legyőzni, erre találta ki ezt a korlátozást, hogy akkor legalább ne Orbán maradjon a miniszterelnök. Megsúgom neki, hogy ha lenne is ilyen törvény, még kb. 3,5 millió, nála alkalmasabb ember lenn erre a posztra. De ha lenne egy normális, konstruktív ellenzéke a Fidesznek, akik az ország érdekében együttműködni akarnának a kormánnyal és nem minden áron megbuktatni (még fél százalékos pártok is kormányzati pozicióba képzelik magukat), akkor nem kellene aggódni egy több cikluson át pozcióban levő me esetleges hibás intézkedései miatt.
Akitlosz
2017. február 19. 21:58
Amelyik miniszterelnök 8 év alatt nem tudja megvalósítani a programját ő 88 év alatt sem tudja. Úgyhogy így is meg úgy is felesleges tovább pozícióban tartani 8 évnél.
Akitlosz
2017. február 19. 21:57
Egyetértek ezzel a javaslattal.
Anonymtalan
2017. február 19. 19:17
A "Valódi Nemzeti Konzultáció"-val mi van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!