Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta
Ohio állam republikánus szenátora szerint az Egyesült Államokban az egyetemeket „baloldali alapítványok irányítják”, nem pedig az adófizetők.
Palkovics László oktatási államtitkár szerint komolyan kell venni a PISA-tesztet, de a mostani eredmények még a szocialista-liberális kormányzat oktatáspolitikáját tükrözik. Az államtitkár szerint a pedagógusok is felelősek a romló eredmények miatt.
„A PISA az egy jó mérés, nem tartozok azok közé, akik akár a mérési módszertant, akár az elvet kétségbe vonnák” – mondta Palkovics László. Hozzátette: azért nem drámai a helyzet, mert más módszertanú mérésekben jobban szerepelnek a magyar diákok. Hangsúlyozta, a PISA, az alternatív TIMSS és a kompetenciamérés eredményeit együtt kell értékelni.
Az államtitkár elmondta, hogy az eredményekben a kerettanterv és más tényezők mellett a pedagógusoknak is kiemelt szerepe van.
Palkovics kijelentette, hogy a mostani mérések nagyrészt még a Magyar Bálint-féle oktatáspolitika eredményeit tükrözik, de a 2018-as PISA mérés alapján már lehet majd értékelni a kormány által 2013-ban bevezetett alaptantervet. Az oktatásügyi államtitkár elmondta, hogy negyven százalékkal növelik az oktatásra szánt forrásokat, amivel utolérhetjük az OECD országokat.
Palkovics hangsúlyozta, hogy szakmai párbeszédre is szükség van. A műsor végén megígérte, hogy akár ő maga is elmegy televíziós vitákra.