LMP: Orbánnak nemet kell mondania a TTIP-re

2016. augusztus 29. 10:53

Az LMP felszólítja a magyar miniszterelnököt, jelentse végre ki, hogy nem támogatja az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi egyezményt.

2016. augusztus 29. 10:53

Ungár Péter, az ellenzéki párt külpolitikai szakszóvivője erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt ahhoz kapcsolódóan, hogy a német gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel korábban kijelentette: gyakorlatilag megrekedtek a TTIP tárgyalások, „mivel mi európaiak nem akarjuk magunkat alávetni az amerikai követeléseknek”.

Az LMP politikusa kijelentette: a szabadkereskedelmi egyezmény, amely szerinte már a születésénél bukásra volt ítélve, ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel.

Ez utóbbit azzal indokolta: amerikai dömping árasztaná el a kontinensünket, ami hátrányos lenne a magyar mezőgazdaságnak, az egyezmény rontaná az ország természetvédelmi szabályozását és sértené az ország jogszuverenitását azzal, hogy privát offshore-bíróságoknak szervezné ki a nemzeti parlamentektől egyes vitás gazdasági kérdéseket.

Ungár Péter szerint az Európai Bizottságnak is meg kellene adnia a kegyelemdöfést a TTIP-nek azzal, hogy feláll a tárgyalóasztaltól.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2016. augusztus 30. 07:34
Igen, határozottan egyetértünk, nemet kell mondani rá.
Elszámoltatás
2016. augusztus 30. 07:03
Ja téves
Elszámoltatás
2016. augusztus 30. 06:58
10 alapvető különbség Jézus és Mohamed között A következő néhány szempont abban segíthet, hogy összehasonlítsuk Jézus Krisztust, mint a keresztény hit alapítóját és szerzőjét Mohameddel, aki az iszlám alapító prófétája. Mivel a kereszténység és az iszlám arról szól, hogy az alapító életútját és tanítását követi, fontos látni, hogy mi jellemzi Jézust és Mohamedet. Amilyen ugyanis a vallás alapítója, olyanná válnak a követők is.
Elszámoltatás
2016. augusztus 29. 21:57
Kiváló dokumentumfilm a német köztelevízióból, a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezményről, melynek rövidítése TTIP - Transatlantic Trade and Investment Partnership. Magyar felirattal https://www.youtube.com/watch?t=89&v=uQg4jsdT944
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!