Csődöt jelentett a Gawker

2016. június 10. 21:11

Hivatalosan is csődöt jelentett a Gawker Media – írja a The New York Times. Nick Denton, a cég tulajdonosa kijelentette: nem fizetik ki a 140 millió dolláros tartozásukat Hulk Hogan amerikai pankrátornak.

2016. június 10. 21:11

A korábban a Cink.hu-t is üzemeltető Gawker Media csődöt jelentett pénteken – írja a The New York Times. A médiacég tulajdonosa elmondta: nem fizetik ki azt a 140 millió dollárt, amit a bíróság az ismert amerikai színész-pankrátornak, Hulk Hogannek ítélt meg márciusban. Hogan korábban egy kiszivárgott házi szexvideó közzététele miatt perelte be a Gawkert. A történetnek külön színezetet adott, hogy a pankrátor perét a jobboldali-libertárius nézeteiről ismert, milliárdos tech mogul, Peter Thiel titokban anyagilag támogatta.

Thielt régi sérelmek vezérelték a jogi hadjárat során, mivel a Gawker 2007-ben „Emberek, Peter Thiel teljesen meleg” címmel cikket közölt, melyben a homoszexualitását taglalták. Thiel számára kimondottan hátrányos lehetett a sztori, ugyanis kockázati alapjába olyan országokból is fektettek be, ahol kevésbé nyitottak az ehhez hasonló másságra. A milliárdos cáfolta, hogy bosszúról lenne szó, korábban azt mondta, hogy csak példát szeretne statuálni. Külföldi sajtóértesülések szerint Ziff Davisnek adnák el a Gawkert. Davis eddig különféle techlapokat adott ki.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. június 12. 13:41
Nálunk mikor vezetik be, hogy száz misibe kerül a hazudozás?
Pető Márton
2016. június 12. 10:37
Tönkrement az internet egyik pöcegödre. Nem tudom sajnálni őket!
lilla
2016. június 12. 10:37
Well done, Hulk!!! ;)))
Redrum
2016. június 12. 10:37
Voltak jó dolgaik (io9, Gizmodo),de magáért a Gawkerért (Dentonostúl) egyáltalán nem kár, oda kerültek, ahová eleve pozicionálták magukat - a pöcegödör mélyére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!