Matolcsy: Káros az állami tulajdon a bankrendszerben

2015. december 17. 08:54

„A bankrendszer esetében a tartós állami tulajdon nem csak felesleges, de káros is. A piacot erős szabályozáson keresztül lehet és kell jó irányba mozdítani” – mondta Matolcsy György a Heti Válasznak. Az MNB elnöke szerint az állam, a piac és a bankrendszer csak együtt képes elérni azt a növekedési célkitűzést, amire az országnak a következő 25 évben szüksége van.

2015. december 17. 08:54

Magyarországon egyedül az állam, a piac és a bankrendszer sem képes elérni azt a növekedési célkitűzést, amire az országnak a következő 25 évben szüksége van, a sikeres gazdaságpolitikai felzárkózáshoz újfajta gondolkodás kell – állítja Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjúban.

 
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a lap csütörtöki számában kiemelte, hogy a következő 3-4 év gazdaságpolitikai és jegybanki gondolkodásának központjában a bankrendszer megújítása áll majd. Elképzelése szerint a bankrendszer lehet az, amely az államhoz is és a piaci szektorhoz is kapcsolódva gyorsíthatja Magyarországon a modernizációt.
 
A jegybank jövőképében – egyebek mellett – a bankrendszernek jövedelmezőnek kell lennie, 10-12 százalékos tőkearányos jövedelmezőségi szint lenne kívánatos. Ugyanakkor még csak most sikerült elérni, hogy a bankrendszer több év után először idén lesz szektorszinten nyereséges – jelezte Matolcsy György.
 
Az MKB helyzetével, szanálásával kapcsolatban a jegybank elnöke elmondta: „a közszolgáltatásokban a közösségi tulajdon a fontos. A bankrendszerben azonban nem. A Magyar Nemzeti Bank, amikor szanálási eljárás alá vonta az MKB-t, az első pillanatban világossá tette, hogy – az egyébként már most sikeres – rendbetétel után privatizálni kell a bankot, ahogy a Budapest Bankot is”.
 
Matolcsy György kiemelte: „a bankrendszer esetében a tartós állami tulajdon nem csak felesleges, de káros is. A piacot erős szabályozáson keresztül lehet és kell jó irányba mozdítani”. Kitért arra, hogy a jegybank ezért is támogatta a bankadó csökkentését. Hozzátette: személyesen most is úgy gondolja, hogy az a bank kapjon nagyobb bankadó kedvezményt, amelyik vállalja, hogy a hitelezését bővíti.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
káli
2015. december 17. 12:06
Szerintem is így igaz,tehát az összes veszteséges bankot amit megszereztetek tőkésitsétek fel, az adómból,aztán adjátok oda a mészárosnak vajnának vagy a tiborcznak meg még valami kis adókedvezményt ,nehogy nehézségeik legyenek!!!
Pinter68
2015. december 17. 10:49
"A Magyar Nemzeti Bank, amikor szanálási eljárás alá vonta az MKB-t, az első pillanatban világossá tette, hogy – az egyébként már most sikeres – rendbetétel után privatizálni kell a bankot, ahogy a Budapest Bankot is”. Akkor mi a faszomért is kellett megvenni magántulajdonban lévő bankokat, hogy nem kevés közpénz beleégetése után megint eladjuk? Csak nem azért, mert már megvannak a kiszemelt tulajdonosok, akik szerencsésen "megnyerik" majd a tendert?
Learten
2015. december 17. 10:31
"Matolcsy György kiemelte: „a bankrendszer esetében a tartós állami tulajdon nem csak felesleges, de káros is." Mondja ezt a MAGYAR NEMZETI BANK elnöke. Mikor mond le???
aleb19
2015. december 17. 10:06
koveteljuk vissza AVHfattyaSimort az MNB elere de gyorsan ps.azert vicces hogy az orszagnak 2013-tol evi kb 5 milliard dollart sporolo Matolcsyt milyen vehemenciaval fikazzak /gondolom akik ezen most buknak illetve berenceik/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!