Tasnádi: Kormánytagot akart kivégezni a TEK által elfogott két férfi

2015. november 27. 13:19

Egy szélsőséges nézeteket valló, „hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartozott az a két férfi, akiket a Terrorelhárítási Központ elfogott a múlthétvégén, majd előzetes letartóztatásba is helyeztek – jelentette be a rendészeti államtitkár. Tasnádi László azt is közölte: a két férfi egy kormánytagot akart „kivégezni”.

2015. november 27. 13:19

A Belügyminisztérium rendészeti államtitkárának közlése szerint kormánytagot akart „kivégezni” a Terrorelhárítási Központ (TEK) által a múlt hétvégén elfogott, később előzetes letartóztatásba helyezett két férfi. Tasnádi László a tárca pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva beszélt erről. Azt nem mondta meg, hogy pontosan ki ellen tervezett támadást a két férfi, annyit közölt: a szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, „hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartoztak. 

Az államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: kérdéses számára, miért nem került előzetes letartóztatásba az a négy ember, aki autóval a robbanásveszélyes eszközöket szállította a fővárosba, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a bíróság döntését. Hangsúlyozta: egyelőre csak egy előzetes szakértői vélemény áll rendelkezésre, a végleges karácsony környékére várható. Szerinte ezzel magyarázható, hogy a bíróság a szabadlábra helyezés mellett döntött. 

Kérdésre válaszolva azt mondta: a teljes Széll Kálmán teret ki kellett volna üríteni, ha ott találnak ilyen mennyiségű robbanóeszközt.

Pintér Sándor belügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy operatív eszközök felhasználásával jutottak el a két gyanúsítotthoz, és idézte a gyanúsítottakat, akik szerint fegyvert fogva meg kell győzni a kormányt, hogy „adják fel a hatalmukat”.

Összesen 280 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hazug politikusok
2015. november 28. 20:16
A Fidesz megint hazudik és próbálja menteni a menthetetlen mellé nyúlást. Senki nem akarja és nem akarta Bástya elvtársat megölni. Beindult a kommunista propaganda.
formaegy
2015. november 27. 20:32
Tudjátok, akik olyan szépen élcelődnek TEK-en amikor valóban M.o.-on bármikor előfordulhat merénylet, és csak a munkájukat végzik, azoknak jusson már eszébe az a - díszes Draskovics, aki "egy robbantást ábrázoló videofelvételt bemutatva júliusban robbantani készülő magyar terroristákról beszélt, és azt állította, hogy a felvételen látható bombát "sajnos valódi magyar terroristák helyezték el, ők robbantották föl". Utóbb azonban kiderült, hogy a Bonyhád határában készült felvételt diákok készítették, nem pedig terroristák." Na az volt az igazi aljasság! Az a senkiházi képes volt hazudni, csak, hogy magyar terrorizmusról beszéljen! Mondanom sem kell, igaz, hogy ez a - ballib!
RNWorld
2015. november 27. 19:32
Nem értem ezt a képet a cikknél. A bemutatott tárgyak ( előtérben hatástalanított gyújtófejek, Vécsey gránátok, hátrébb üres tüzérségi hüvely, az asztal végén hatástalanított tüzérségi gránátok ) a fehér abroszon még véletlenül sem úgy néznek ki, melyeket a hét elején egy veszprémi erdőben ástak ki. Aki valaha is keresőzött az tudja, egy ásott lelet nem ilyen állapotban van 3 nappal a találás után. Ha meg a másik akció leletei, akkor azokat vagy már ebben a hatástalanított állapotban találták a TEK emberei a lakásban vagy már azóta hatástalanították. Ez utóbbi esetben a környéket azonnal ki kellett volna üríteni, a mennyiséget elnézve, legalább 5 km-es körzetben. Nem emlékszem , hogy ilyet lett volna. Itt megint valami csúsztatás van asszem....magyarázni próbálják a magyarázhatatlant.
Ready2
2015. november 27. 18:39
Mennyi sok idiota ballib. Komolyan. Inkabb legyen fals pozitiv, minthogy aztan par embert kivegezzenek. Marhak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!