Schwarzenberg a Mandinernek: Furcsállom Orbán Putyin-barátságát

2015. július 15. 19:41

Furcsának tartom, hogy aki húsz évvel ezelőtt beszédet tartott a kommunizmus ellen, az most ilyen jó kapcsolatokat ápol az orosz államfővel – mondta Krasznahorkaváralján, a Gombaszögi Nyári Táborban a Mandinernek adott exkluzív villáminterjújában Karel Schwarzenberg herceg, volt cseh külügyminiszter. A TOP 09 konzervatív párt elnöke lapunknak arról is beszélt: nem tartja politikai öngyilkosságnak, hogy később elveszített cseh elnöki kampányában elítélte a Benes-dekrétumokat, mert szerinte az igazságról nem lehet hallgatni.

2015. július 15. 19:41
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Büszke arra, hogy ki van tiltva Oroszországból Karel Schwarzenberg herceg, volt cseh külügyminiszter; és büszke arra is, hogy a barátai is rajta vannak a kitiltottak listáján. A 2013-as csehországi elnökválasztást a szocdem kötődésű Milos Zemannal szemben elvesztő politikus a felvidéki Gombaszögi Nyári Tábor vendégeként beszélt minderről.

Schwarzenberg elmondta: Putyin a hatalom nyelvén ért. Míg nyugati politikustársai a Harvardon, a Yale-n, a London School of Economicson és hasonló egyetemeken szocializálódtak, addig Putyin a KGB-ben. Schwarzenberg szerint Putyin akkor kapott vérszemet, mikor látta, hogy a nyugat magára hagyja Abháziát és Dél-Oszétiát, és ezért mert belevágni az ukrán kalandba.

Schwarzenberg a magyarokhoz fűződő emlékeiről is beszélt: elmondta, hogy 1956 miatt mindig különleges népként fog a magyarokra tekinteni. Akkoriban katonaként szolgált Ausztriában: a határra vezényelték, ahol magyarok és németek közt az egyetlen közös nyelv a latin volt. Kifejtette azt is: a monarchia azért jó, mert abban a legfőbb közjogi méltóság kicsit távolabb van a politikától, de alapvetően nem az államforma a döntő.

A cseh politikussal a magyarországi médiumok közül egyedül a Mandinernek nyílt lehetősége egy rövid interjúra. Schwarzenberg kedélyes pipatömögetés közben válaszolt a kérdéseinkre.

*

Hogyan vélekedik az euró kérdéséről és a görög válságról? Jobb lett volna, ha Görögország kilép az eurózónából?

Úgy gondolom, jobb lenne, ha a görögök az eurózónában maradnának, ami nehéz lesz, megszorításokat kell bevezetni, de a görögök intelligens nemzet. Viszont nem fognak beruházások érkezni az országba, ha nem teremtenek rendet valamiféle reformokkal. Azzal viszont nem tudok egyetérteni, amit már többször hangoztatott Merkel asszony, nevezetesen hogy az Európai Unió egyetlen célja az euró lenne. Merkel úgy tekint az euróra, mint célra, nem mint eszközre. Szerintem nem kell kétségbe esni, ha egy országban nem euróval fognak fizetni. 
 
Mit gondol a TTIP-ről, az EU-amerikai szabadkereskedelmi egyezményről?
 
Alapvetően jó dolognak tartom, de nem vagyok szakértő, így nem tudom komolyan véleményezni. Azt viszont veszélyesnek tartom, hogy a mai napig nem ismerjük a tervezett szerződés teljes szövegét.
 
Miként vélekedik a különutas magyar politikáról, a keleti nyitásról?
 
Furcsának tartom, hogy aki húsz évvel ezelőtt beszédet tartott a kommunizmus ellen, az most ilyen jó kapcsolatokat ápol az orosz államfővel. Emlékszem, amikor még Orbán úr elődjének ígérgette Putyin elnök úr, hogy Magyarországból energetikai elosztóközpontot csinál és ez mennyire előnyös lesz az országnak. Ebből még a mai napig nem lett semmi.
 
Nem volt ön számára Csehországban politikai öngyilkosság a Benes-dekrétumokkal kampányolni az elnökségért?
 
Nem gondolom, hogy politikai öngyilkosság volt, nem ez döntötte el a választás eredményét. Az igazságról nem lehet hallgatni, a tabukat pedig le lehet dönteni. Ha meg is kell várni a megfelelő pillanatot, elhallgatni nem szabad őket.

Összesen 229 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jabotinsky
2015. július 16. 11:22
A "Schwarzenbergek" magyarsággal kapcsolatos történelmi magatartása miatt az utódok véleménye sem lehet mérvadó! Az anyád picsáját te rothadt Schwarzenberg! Elfelejtetted? Felix Ludwig Johann, Fürst zu Schwarzenberg (Böhmisch-Krumau, 1800. október 2. – Bécs 1852. április 5) Orosz segítséggel leverte a magyar szabadságharcot. Ez beszél?
illesl
2015. július 16. 10:24
Ebből látszik, mennyire kíváló politikus Orbán Viktor. Mindig az adott és a jövendő történelmi szituáció befolyásolja. Ebből látszik a következő is: mennyire ellenünk vannak a csehek. Csak kavarnak. Ők bezzeg nem putyinoztak, nem atomerőműveztek, nem zemanoztak.... (hihihi) Végezetül mit ül ez a sunyi alak, egy Schwarzemberg a demokraták asztalához, mikor még nyakig bennevannak a kollektív bűnösséget feltételező beneš dekrétumokban. Fúj, fúj, Schwarzi....
liberálzöld.
2015. július 16. 10:03
"Az oroszokkal soha semmi." Azért 1849 táján mintha lett volna valami bajunk velük. Vagy nem?
liberálzöld.
2015. július 16. 09:59
Putyinnak elemi érdeke, hogy Orbánt a barátjának mondhassa. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!