Lázár: Minden eszközzel meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat

2015. július 21. 16:53

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a Kormányinfo elnevezésű, a kormányülés szünetében megtartott sajtótájékoztatón két témakörben adott felvilágosítást: a kárpátaljai magyar titkosszolgálati tevékenységről, illetve a déli határon épülő kerítéssel kapcsolatos döntések részleteiről.

2015. július 21. 16:53

A magyar kormánynak minden magyar állampolgárát minden eszközzel meg kell védenie – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a felvetésre, hogy az ukrán külügyminiszter bekérette Magyarország ukrajnai nagykövetét a magyar titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységével kapcsolatos magyarországi kijelentések miatt.

Lázár János kedden, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón leszögezte: ahol az utcán lövöldöznek, joggal merül fel a kérdés, hogy az ott élő magyarok biztonságban vannak-e. Közölte azt is: Keskeny Ernő jól tudja a magyar érdekeket képviselni. A magyar kormány a béke és a biztonság létrejöttében, valamint Ukrajna szuverenitása és területi integritásának fenntartásában érdekelt – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón a déli határzár építése is szóba került. Kétféle határzár építéséről döntött a kormány a keddi ülésén, a könnyen átjárható szakaszokon csaknem négyméteres kerítést épít a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca – közölte a tárcavezető.

A horganyzott kerítés a föld alatt másfél, míg a föld felett három méter magasan húzzák fel a szerb-magyar határtól 2,5 méterre, továbbá a határzár tetejére egy 70 centiméteres úgynevezett NATO-drót is kerül – magyarázta Lázár. Kétféle határzár létesül, a csaknem 30-40 kilométernyi, ember által nehezebben járható szakaszon egyszerűbb kerítést építenek – tette hozzá.

Újságírói kérdésre a miniszter leszögezte: a tapasztalatok szerint az embercsempészek olyan útvonalat választanak, amelyen a lehető legkevesebb akadályba ütköznek, és a legkisebb befektetéssel tudják a migránsokat az unió területére juttatni. Ha Magyarországon újra bűncselekmény lesz az illegális határátlépés, és megépül a déli a határzár – vonta le a következtetést a politikus – az embercsempész útvonalak meg fognak változni, és azok felé az országok felé fognak irányulni, amelyek annyira védtelenek, mint a korábbi időszakban hazánk.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2015. július 22. 08:30
itt oroszföldön most mindenki rajtatok röhög barmai a Mindenhatónak. Sikerült benneteket bevonni az ukrán -orosz konfliktusba,,,néhány hónap és az oroszok a spejzotokban landolnak hülyék...
ciprióta
2015. július 22. 08:28
jobban tennétek balfaszok,ha a határzárat az ukrán határon létesitenétek...DDDDDD , de mégjobb,ha az orosz-ukrán határon...LOL
thymian
2015. július 22. 00:30
"hogy az ukrán külügyminiszter bekérette Magyarország ukrajnai nagykövetét a magyar titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységével kapcsolatos magyarországi kijelentések miatt" Micsoda? Még van pofájuk hőbörögni? "A július 11-i munkácsi fegyveres konfliktus előre eltervezett akció volt, forgatókönyvét a kijevi elnöki hivatalban írták, hogy a Kárpátalján kialakuló helyzet miatt csapatokat lehessen odavezényelni – jelentette ki Vaszil Sztojka, a Jobboldali Szektor (PSZ) menekülő fegyvereseinek parancsnokának, Roman Sztojkának az apja keddi ungvári sajtókonferenciáján." http://karpathir.com/2015/07/21/a-munkacsi-fegyveres-konfliktus-elore-eltervezett-akcio-volt/ A magyarországi ukrán nagykövet mikor lesz bekéretve?
vakhangya6
2015. július 21. 22:49
A miniszterelnök várományost és a miniszterelnökséget vezető minisztert látták hallották. Ezek se normálisak! Most először néztem végig ezt élőben az M1. Hát..... nyíltan bevallja, hogy bármikor bármely olyan ország területén bevetik a titkosszolgálatokat ahol 1 magyar állampolgár is él.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!