Ha jól működik a közmunkaprogram, más kedvezményektől elesnek a települések

2015. július 28. 09:40

A néhány hónapig dolgozó közfoglalkoztatottak nem számítanak munkanélkülinek, így több település már nem számít halmozottan hátrányos helyzetűnek a kevesebb munkanélküli miatt. Így viszont elesnek például a gyermekétkeztetéshez adott állami támogatásoktól, és az uniós projektekben is nagyobb önrészt kell vállalniuk, mint eddig.

2015. július 28. 09:40

Több kistelepülés összességében rosszabbul jár, mert jól működik a faluban a közmunkaprogram – írja az Észak Magyarország cikke alapján a napi.hu. A statisztikákban ugyanis a közfoglalkoztatottak – akik csak pár hónapot dolgoznak – nem számítanak munkanélkülinek. Holott a munkaügyi központ sem tekinti valódi munkavállalóknak a közfoglalkoztatottakat, hanem inkább olyan álláskeresőknek, akiknek pár hónapig szünetel ezen státuszuk – teszi hozzá a cikk.

Halmozottan hátrányos helyzetű településnek csak az számít, ahol jelentős a munkanélküliek aránya, így több falu a sikeres közmunkaprogram következtében kiesett ebből a körből. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ezek a falvak ezután kevesebb támogatást kapnak a gyermekvédelmi kedvezményhez és a gyermekétkeztetéshez, valamint az uniós pénzből megvalósuló fejlesztéseknél a korábbi 10-15 százalékos önrész is jelentősen növekszik.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. július 28. 12:22
NEM MŰKÖDIK A RENDSZER VIKTOR. STOP. KÉREM ABBAHAGYNI. STOP.
Kanóc
2015. július 28. 10:42
Cserdi.
Berecskereki
2015. július 28. 10:19
Nem valós az állítás. A kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről a 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet rendelkezik. Az ebben foglaltak nem támasztják alá a cikkben megfogalmazottakat, mint ahogy a korábbi 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben foglaltak sem.
csuka
2015. július 28. 09:54
CSAK A FIDESZ(DSZ) MAFFIA !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!