Magyar Nemzet: Csökken a nagy pártok népszerűsége, jön fel a Jobbik

2015. január 03. 12:38

Nem tudott profitálni a parlamenti pártok többsége a Fidesz–KDNP tavaly év végén kezdődött jelentős népszerűségvesztéséből a közvélemény-kutató cégek Magyar Nemzet által összegzett, idei felmérései szerint. Jelentős népszerűségnövekedés csak a Jobbiknál tapasztalható.

2015. január 03. 12:38

Nem tudott profitálni a parlamenti pártok többsége a Fidesz–KDNP tavaly év végén kezdődött jelentős népszerűségvesztéséből – ez derül ki a Tárki, az Ipsos, illetve a Nézőpont Intézet 2014-es kutatásaiból, amelyeket a Magyar Nemzet összegzett

 
A lap szerint vélhetően a hazai és a nemzetközi konfliktusok, valamint a kormánypártok népszerűtlen intézkedései miatt jelentősen csökkent a Fidesz– KDNP támogatottsága, azonban az adatok szerint az MSZP és a baloldali kis pártok sem tudtak hasznot húzni a népszerűségvesztésből. A szocialisták támogatottsága például folyamatos csökkenést mutat mindhárom kutatócég adatai alapján, de a tavaly szétvált Együtt–PM-nél és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónál is alacsonyabb lett a támogatottság az év elejéhez képest.
 
A parlamenti pártok közül jelentős népszerűségnövekedés csak a Jobbiknál tapasztalható, a párt az Ipsos felmérései alapján megduplázta támogatói számát, de a Tárki és a Nézőpont Intézet vizsgálata is erősödést mutat – írja a Magyar Nemzet. 
 
Többnyire meg tudta tartani pozícióját az LMP, amely noha gyengén kezdte az évet, az év végi támogatottsági adatok szerint az ötszázalékos parlamenti küszöb környékén van. Különös adat ugyanakkor, hogy a vizsgálatok alapján a bizonytalanok és pártválasztásukat eltitkolók tábora erősödött a leginkább. A Tárki adatai szerint az év elejéhez képest a 2014 végére megduplázódott a bizonytalanok száma, ezeket az adatokat támasztják alá a Nézőpont Intézet vizsgálatai, s kissé óvatosabban az Ipsos is.
 
A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel szerint a tavalyi adatsorok elemzéséből jól látható, hogy a kormánypártok támogatottságának sokszor hangoztatott csökkenése mögött elsősorban a választási év plusztámogatásának elvesztése áll. Csak a Nézőpont Intézet és a Medián mért 2013 végén a mostaninál jobb adatokat a Fidesznek, az Ipsos, a Századvég és a Tárki hasonló helyzetet látott.
 

Összesen 235 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2015. január 05. 08:09
a volt orosz befolyásból szabadult európai kisnemzetek egyértelmüen fasizálódnak, ennek oka az orosz nacionálfasizmus terjeszkedése, a szaros orosz pénzek folyamatos tisztára mosása, a klérus hitevesztettsége...stb....nem a legjobbb model egy uj fejlődési szakasz megnyitására szaftzabálók.
ciprióta
2015. január 05. 08:04
elérkezett annak az ideje,hogy a magyar alkotmányban rögzitessék....miniszterelnöki posztot egy személy maximum két kormányzási szakaszban tölthet be, azt követően vissza kell vonulnia. Ellenkező esetben a putleri oroszországgá degradálódik a szaftzabálok hona...LOL
liberálzöld.
2015. január 04. 09:52
Előkelő második hely! M.O. jobban teljesít.
Szabadon ébredők
2015. január 03. 22:00
„Ennyi hókuszpókusz nem volt akkoriban, mint ami most itt a pénzt hozza” – magyarázta a miniszterelnök, miután simicska 142 MILLIÁRDOS, a sogora,Ráchelka férje, Tiborc 3 MILLIÁRDOS és Mé Szaros Lőrincz - másodállásban orbán strómanja és kajmán szigeteki offshore lovagja - ügyeiről kérdezték
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!