Nekimegy a kormány a hipermarketeknek

2014. november 18. 14:34

Megtiltaná a kormány a napi fogyasztási cikkek értékesítését azoknak a nagyvállalatoknak, amelyek nettó árbevétele két egymást követő üzleti évben meghaladja az 50 milliárd forintot, de nem nyereségesek. A kabinet további javaslata szerint világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén nem működhetnének nagyobb üzletek.

2014. november 18. 14:34

A kormány megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését azon nagyvállalatoknak, amelyek mérleg szerinti eredménye két egymást követő üzleti évben is nulla vagy negatív – ezt is tartalmazza az Országgyűlésnek kedden beterjesztett törvényjavaslat a kereskedelemről szóló törvény módosításáról.

A kereskedelemről szóló 2005. évi törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról címet viselő indítvány alapján a nyereséges működést azoktól a cégektől követelnék meg, amelyek nettó árbevétele az egymást követő mindkét üzleti évben eléri az 50 milliárd forintot.

A javaslat általános indoklása szerint a tőkeerős üzletláncok piaci erőfölénnyel rendelkeznek, „melyet minden lehetséges módon ki is használnak”. Ez ellen a fogyasztók, illetve a magyarországi kis- és középvállalkozások érdekeinek a védelmében fel kell lépni. A tőkeerős üzletláncok megengedhetik maguknak, hogy az árak lenyomása érdekében akár több évig is veszteséget termeljenek, így ellehetetlenítik azokat a vállalkozásokat, amelyek nem tudnak az árversenyben részt venni, hiszen a nyereségből tartanák fenn magukat – olvasható az indoklásban.

A kétéves szabályt egy esetben, mégpedig a cégek megalakulásától számított első négy üzleti évben nem kell alkalmazni, jellemzően ugyanis ezekben az években olyan egyszeri, nagy értékű beruházásokat hajtanak végre, amelyeket nem fedeznek a bevételek, de elengedhetetlenek a kereskedelmi tevékenység elindításához és hosszú távon megtérülnek.

A javaslat tisztázza az üzlettípusok fogalmát, mert a törvény eddig nem tett különbséget az üzletek típusai között, vagyis egységes szabályokat alkalmazott a kis családi üzletre, illetve hatalmas alapterületű hipermarketekre is. Hipermarketnek nevezi a javaslat az 5000 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzletet, a szupermarket 400-2500 négyzetméter, a nagyméretű szupermarket pedig 2500-5000 négyzetméter közötti bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet. Az előterjesztés szerint speciális kategória lenne a diszkont, amely 400 négyzetméternél nagyobb, de nem rendelkezik friss hús, húskészítmény és tejtermékek kimérésére szolgáló pulttal.

A javaslat a nagyobb cégek működésének szabna gátat azzal is, hogy kimondja: nagyobb szuper- vagy hipermarketet nemcsak építeni, de üzemeltetni sem lehetne világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén 2015. január elsejétől. Az indoklás szerint „az intézkedés célja a magyarság egész világ által elismert értékeinek a megóvása, a városkép megőrzése és a környezetvédelem”.

A kereskedelmi törvényt azzal is kiegészítené a javaslat, hogy gazdasági erőfölényt állapít meg a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésének piacán, ha az adott cég több mint 100 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt realizál a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítéséből. Ez a törvényi vélelem önmagában nem jelent semmilyen hátrányt, csak akkor, ha a vállalkozás valamilyen módon visszaél ezzel az erőfölényével, ugyanakkor egyértelmű helyzetet teremt a versenyfelügyelet számára – áll az indoklásban. A javaslat ezen passzusa 2016. január 2-án lépne hatályba.

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szümi
2014. november 19. 06:45
Látom, elég sokan fújnak, holott nem is értik, mi a lényeg: A multiknak jellemzően más országokban is vannak üzleteik, a nyereséget pedig abba az országba csoportosítják ( sikkasztják) át, ahol kevesebb adót kell fizetni. Én személy szerint minden vállalkozásnál bevezetném ezt : ha két-három éven át veszteséges, akkor megszüntetném és kész. Sokan elfelejtik az alaptézist: minden egyes vállalkozásban - legyen az milliárdos multi, vagy egyszemélyes BT, az állam TÁRS. Méghozzá olyan társ, aki nem szól bele a profilba, nem szól bele közvetlenül az irányításba, de biztosítja a jogszabályi és fizikai környezetet, az infrastruktúrát, stb. ( most ne azt vizsgáljuk, hogy ez mennyire ideális, vagy nem - érjük be azzal, hogy létezik) Ennek fejében elvárja, hogy a "közösen" üzemeltetett vállalkozásból neki is haszna legyen - többnyire adó formájában. Jogos, ha a veszteséges üzletből igyekszik kihátrálni - nélküle viszont NINCS vállalkozás. Sehol a világon egyébként. Ez egy egészséges és vállalható álláspont.
Civilkontroll
2014. november 19. 00:26
"amik több tízezer munkahelyet biztosítanak." Hol, kik? Menj már be egy teszkóba!!!!!!!!!! Fél órát bojongasz mig találsz egy eladót, akkor is azt mondja, az nem az ő osztálya Egy 5000 nm-es eladótérben van 20 pénztáros meg 20-30 rakodó A 10X-ese is kevés lenne A pénztáraknál 30 méteres sorok állnak de a moslékzabáló magyarnak ez jó mert ez neki a kikapcsolódás
Civilkontroll
2014. november 19. 00:22
Tintamint te vadbarom:"Eszükbe jutott már ezeknek a barmoknak, hogy magyar emberek állásával játszadoznak?" A teszkü meg atöbbi hiper 3-400 Ezer munkahelyet teremtett és 1.1 Milliót szüntetettt meg azzal hogy kisboltok EZREIT tette tönkre a dömpingáraival. Pár éve volt a Törökbálinti DePOban a nagy több 10 MILLIÁRDOS átcimkézési botrány. Vajon miért nem mentek végig, kiknél landolt az átcimkézett, lejárt szvatosságú árú??? Hát a teszkó meg az ósan meg a multik Úgy könnyú olcsónak lenni ha a kukából guberálják ki és cimkézik át
Civilkontroll
2014. november 19. 00:19
A Zsidesznek most igaza van Kb 8 éve mesélte egy teszkós manager hogy csak az ő árúházukban 1 nap alatt 80MILLIÓS a tiszta nyereség A hűtőpultokat és a sima pultokat nem veszik meg, hanem az angol anyacégtül bérlik , a pici ár kb 10 szereséért, és ezt leírják költségként, hogy ne kelljen annyit adózni Nézze már meg valaki mennyi a forgalma a Tes Cohennek- pár éve évi 600 MILLIÁRD volt - és ebból mennyit adóznak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!