Erősítené az átláthatóságot az Együtt-PM

2014. november 08. 15:42

Az önkormányzat gazdálkodásának átláthatóságáról szóló rendelettervezetet terjeszt be az Együtt-PM valamennyi közgyűlésben, ahol jelen vannak a párt képviselői – jelentette be a pártszövetség vezetői szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

2014. november 08. 15:42

Juhász Péter, az Együtt elnökségi tagja rámutatott: az átláthatóság a közpénzek hatékonyabb elköltése mellett segítséget fog nyújtani abban, hogy megerősödjön a bizalom a képviselő-testületek és a polgármesteri hivatal döntéseiben, illetve így sikerülhet növelni a civil társadalom részvételét a döntéshozatalban. A rendelet ezt a célt új szabályok és intézmények bevezetésével kívánja elérni – fűzte hozzá.

Ezek közé tartozik a költségvetés, a képviselő-testületi és bizottsági ülések dokumentumai, valamint a szerződések közzététele az önkormányzat honlapján. Létrehoznának egy új pozíciót is, az átláthatósági biztosét, a közbeszerzések tisztaságát pedig egy független ellenőr felügyelné.

Sértő-Radics István, az Együtt elnökségi tagja arról számolt be, hogy szombatra összehívták a pártszövetség első önkormányzati fórumát, amelyen megalakul az önkormányzati testület. Ennek három feladata van: tanácsadó testületként működik az elnökség mellett, rendszeresen ülésezik a tapasztalatok feldolgozása érdekében, és állandó képzési, továbbképzési lehetőséget biztosít az önkormányzati képviselőiknek. A politikus emlékeztetett: még a választások előtt ígéretet tettek bizonyos értékek képviseletére az önkormányzatokban. Ezek közé tartozik az átláthatóság, a helyi közmédia függetlensége, valamint a demokratizmus biztosítása az önkormányzati tervezésben.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. november 08. 19:11
De csak ha a PM együtt húz átláthatósági mellényt.
Mich
2014. november 08. 17:11
Nem értem, miért nem a Bajnai "átláthatóságával" kezdték...?!
tango47
2014. november 08. 16:36
"Erősítené az átláthatóságot az Együtt-PM" JAVASLOM, HOGY SŰRŰBBEN PUCOLJANAK ABLAKOT!
paraklétosz
2014. november 08. 16:18
Ti vagytok a megtestesült átláthatóság: gyérszövésű pókháló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!