A Fidesz szerint a szolgáltatók fogják fizetni az internetadót

2014. október 28. 17:24

A kormánypárt „szigorú törvénnyel” garantálná, hogy a szolgáltatók ne háríthassák át a „kiterjesztett távközlési adót”.

2014. október 28. 17:24

A Fidesz a távközlési adó kiterjesztésénél is „szigorú törvénnyel” garantálja, hogy a szolgáltatók ne háríthassák át a költségeket az előfizetőkre. „Ehhez ragaszkodni fogunk, és ha kell, további törvényeket is módosítunk ennek érdekében. A távközlési adó kiterjesztése tehát egyetlen forint plusz terhet sem fog jelenteni az előfizetők számára” – írta közleményében a Fidesz.

Azt is megerősítették, hogy a szolgáltatóktól beszedett adóból származó bevételeket a kormány az európai uniós támogatással megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként fogja felhasználni. A programmal szélesebb lesz a hozzáférés, a szolgáltatóknak több előfizetőjük lesz, tehát nekik is megéri a beruházás – érvelt a kormánypárt. Álláspontjuk szerint ezért cserébe a szolgáltatóktól elvárható, hogy az önrész egy részét tegyék hozzá ahhoz az összeghez, amelyet fejlesztésekre fordít a kormány.

Az internetadó elleni vasárnapi tüntetést követően kedd estére ismét demonstrációt hirdettek a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldalon.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pál Pusztai
2014. október 29. 09:18
Igen a szolgáltatók fizetik csak előtte szépen beszedik tőlünk az adót valamilyen egyéb címen.
Barnabox
2014. október 29. 08:08
Hazug, jellemtelen sz.házi banda!
Csigorin
2014. október 29. 07:53
Marpedig vagy a szamla no, vagy a savszel csokken. Hacsak ok meg at nem haritjak a reptoidokra.
Akitlosz
2014. október 28. 19:53
No és a szolgáltatóknak ugyan honnan lesz pénzük kifizetni az adót? Csak nem az emberekkel fizettetik meg? Ne az emberekkel fizettessék meg! Fizessék a koax kábelok az adót!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!