Kövér még károsnak tartotta az akácot 2002-ben

2014. május 14. 07:25

„Az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, rendkívül kártékony és agresszív növény, amelynek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket” – mondta Kövér László 2002-ben. Most viszont a kormánypárt már nem osztja „azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác”.

2014. május 14. 07:25

Kövér László 2002-ben a Magyar Demokratának adott interjújában úgy fogalmazott: „az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, rendkívül kártékony és agresszív növény, amelynek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket”. Hozzátette: ha nem teszünk ellene valamit, akkor elősegíti a bükk- és tölgyerdeink, valamint az aljnövényzet eltűnését, de még az állatvilágra is hatással lehet. Az akác is csak egy súlyos történelmi tévedés Magyarországon – fejtette ki a politikus az interjúban a Medgyessy Péter által beindított „Akácfa mozgalom” kapcsán.

A mostani kormányzati retorika szerint viszont Orbán „kegyelmet kért” az akácnak Barroso-tól, illetve a kormánypárt nem osztja „azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác” – mutat rá az Index, hozzátéve: maga Kövér is az akác-ügyet említette példaként a tagállami gazdaságpolitikába való túlzott EU-s beleszólás kapcsán. 

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. május 14. 13:43
Az elvtelenség jól jellemzi a költségtérítéses házelnököt...
Vlagyimir
2014. május 14. 12:49
Magyarország állatvilága él és virul. Erre ékes bizonyíték Kövér László munkássága.
kukagyerek
2014. május 14. 10:57
Laca, bírja még a köpönyeged?
geraz51
2014. május 14. 10:50
Ha az Indexnek van ideje ilyen 12 évvel ezelőtti vélemények lejáratás céljából való ismertetésére,akkop kérem a mai borzasztóan demokrata baloldal régi beszédeinek folytatásos ismertetését.Amúgy pedig csak az ökör következetes.Ha nem változnánk még mindig az ősközösségnél tartanánk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!