Együtt-PM: Az állam 657 milliárd forintért szerzett tulajdont

2014. március 04. 14:50

Scheiring Gábor szerint a kabinet „államosítási őrületével” az adófizetők rosszul, Orbán Viktor miniszterelnök üzlettársai viszont egyértelműen jól jártak.

2014. március 04. 14:50

2010 és 2013 között több mint 657 milliárd forint értékben vásárolt magának tulajdont az állam – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor, az Együtt-PM politikusa, aki szerint a kabinet „államosítási őrületével” az adófizetők rosszul, Orbán Viktor miniszterelnök üzlettársai viszont egyértelműen jól jártak. A független képviselő közölte, hogy az általa említett adat a nemzeti fejlesztési miniszter írásbeli válaszából derült ki, amelyet Németh Lászlóné az ő kérdésére adott. A vásárlások közül Scheiring Gábor kiemelte a Mol Zrt.-t, amit a „szimpla veszteség” kategóriájába sorolt, mondván: a vétel 500 milliárd forintba került, amin a magyar államnak „a mai napig nagyjából 214 milliárd forint nem realizált vesztesége van”. Súlyos adófizetői milliárdokba került a politikai hazárdjáték is, például amikor az E.ON vagy a Mol gázüzletágát megvásárolták – folytatta.

Scheiring Gábor hangsúlyozta, hogy az E.ON esetében a költségek összességében 260 milliárd forintot tesznek ki. A szakértői becslések szerint az üzletet a valós ár sokszorosáért kötötték – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a vásárlással a miniszterelnök célja, hogy a gáztározókat „rászabadítsa” a magyar gázrendszerre, hogy mesterségesen lenyomják az árakat. Scheiring Gábor Orbán Viktor „úri hobbijai” közé sorolta a ferencvárosi stadion megvásárlására és felépítésére költött 12,4 milliárd forintot. Hangsúlyozta, hogy ez kiemelkedik a többi stadionrekonstrukció közül, mert nemcsak költségvetési támogatással, hanem államosítással is jár. Végül elmondta, hogy a 657 milliárd forintos tételben sok elem nincsen benne, ugyanis a miniszter csak részben válaszolt a kérdésére, ezért nem kaptak információkat a Magyar Fejlesztési Bankhoz köthető vagyonügyletekről.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abraxas
2014. március 04. 16:34
Scheiring Gábor hanyadik a listán? Ja, akkor inkább ölelgesse még az íróasztalát a Képviselői Irodaházban néhány napig, és igyon sok Unicumot... Lúzer!
Matróz Kommandó
2014. március 04. 16:20
Scheiring Gábor is csak adósságot szeretne hagyni az unokáira!
kjkj945
2014. március 04. 15:56
Mennyit is mismásoltak el, amikor a MOLt eladták??? http://fn.hir24.hu/gazdasag/2006/12/11/lezarult_mol_privatizacio http://www.portfolio.hu/vallalatok/50-kal_dragabban_vettuk_vissza_a_mol-t.150026.html A 2006-ig tartó MOL privatizáció során az utolsó 21%-os pakettet 340 mrd Ft-ért adta el a magyar állam, Az alábbi táblázatban a privatizációs folyamat legfontosabb adatait gyűjtöttük össze: http://www.portfolio.hu/img/upload/2011/05/m2110525-20110525.png 2006 nov. 21 592 milliárd ft
ballada
2014. március 04. 15:50
Mszp ballib elvtársak nem kellett volna kapzsinak lenni ,még mindig tulajdonotokban lenne az állam által megvásárolt részek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!