MSZP: A kormány újabb csapást mér a nyelvoktatásra

2013. december 14. 12:11

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa szombaton azt mondta az MTI-nek: a felnőttképzési törvény rendkívül nehéz helyzetbe hozza a kisebb nyelviskolákat és az egyéni vállalkozóként dolgozó magántanárokat azzal, hogy akkreditáltatniuk kell oktatási programjukat, milliós kauciót kell letenniük és jelentős adminisztrációra kényszerülnek.

2013. december 14. 12:11
Az MSZP-s politikus szerint az anyagi és adminisztrációs többletterheket a nyelvoktató cégek jó része nem tudja majd vállalni, és az eddig legálisan dolgozó magántanárok is kénytelenek lesznek feketén tanítani. Ellenkező esetben, vagyis ha betartják a rendelkezéseket, színvonalesésre lehet számítani – mondta a szocialista párt elnökségi tagja, hangsúlyozva, hogy a nyelvoktatásban előre megírt képzési tervek helyett sokkal inkább az egyéni igények figyelembevételére van szükség.
 
Hozzátette: ez már a negyedik, a nyelvoktatást és -tanulást nehezítő intézkedése az Orbán-kormánynak. Ide sorolta a középiskolák nulladik évfolyamos nyelvi képzésének megszüntetését, a közismereti tárgyak számának csökkentését a szakiskolákban, valamint azt, hogy megszüntették a szakképzési alapból nyelvoktatásra fordítható támogatásokat a felnőttképzésben. Véleménye szerint a kormány az idegen nyelvek elsajátításának megnehezítésével falat húz Magyarország határai köré.
 
Elmondta, ha az MSZP győz a választáson, visszaállítják a közismereti tárgyak korábbi óraszámát a szakképzésben, és állami és európai uniós forrásból garantálják, hogy az Erasmus programban minden egyetemi-főiskolai hallgató 3-5 hónapig külföldön tanulhasson idegen nyelvet és így nyelvvizsgát szerezhessen.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2013. december 15. 07:24
Nem nagyon értem, hogy mi volt a baj a nulladik évfolyam rendszerével, abba tök hülyeség beavatkozni, de az helyes törekvés, hogy a nyelviskolák valami módon szűrhetőek legyenek. Bár kicsit tartok attól, hogy most meg majd a vizsgadíjra hajtanak majd, és meghúznak mindenkit, szóval erre is oda kéne figyelni....
venin
2013. december 14. 22:25
hol van törökzsóti nyelvprofesszor ?-már csak kunhalmi viszi a szót a maszopban ?-kunhalmi és meseházy is jöhetne egy nyelvtanfolyamra,még van két nyelvcsapásnyi szabad hely a seggemen !!-a többit a DK már lefoglalta !!
Port Kennedy(Ausztralia)
2013. december 14. 20:49
Örömmel fogadnék néhány (sok-sok)nyelvcsapást Kunhalmi Ágnestől.
1istvan
2013. december 14. 19:48
ismerősön kétnyelvű gimiben tanít, szeptemberben kezdett új osztállya, osztályfőnök, a tanitványai nulladik évfolyamosok. hol szüntették meg a nulladikat? vagy csak majd valamikor fogják?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!