Zsigó‒Török-vita a devizahitelek kapcsán

2013. augusztus 08. 12:41

A Fidesz szóvivője szerint egyre több jel utal arra, hogy „a Gyurcsány-Bajnai-kormányok állításukkal ellentétben nagyon is jól tudták, hogy milyen veszélybe sodorják a családokat, amikor a devizahiteleket felpörgették”. Az MSZP szerint viszont a devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a „fideszes” Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség.

2013. augusztus 08. 12:41

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a baloldal tudatosan hagyta, hogy a magyar családok devizában adósodjanak el, mert ez a bankoknak jó üzlet volt. A fideszes politikus szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket. Az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Szigetvári Viktor, az Együtt‒PM társelnöke is beismerte, hogy az akkori kormányok hibáztak a devizahitelek állami szabályozásával kapcsolatban ‒ mondta Zsigó.

Szerinte ezek után felháborító, hogy a baloldal „naponta próbálja sikálni a felelősségét” és azt hangsúlyozza, hogy az első Orbán-kormány vezette be a devizahiteleket. A Fidesz szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az első Orbán-kormány idején „a kutya nem vett fel” devizahitelt, mert olyan erős otthonteremtési támogatási rendszer volt, hogy „bolond lett volna bárki devizában eladósodni”. Hangsúlyozta: 2004 előtt a teljes hitelállomány 1 százaléka volt csak devizahitel.

A kormányváltást követően azonban az új kabinet megszüntette a kamattámogatást és a hitelkedvezményeket, és csökkentette a hitelplafont, a devizahiteleket ugyanakkor alig szabályozták ‒ mondta a kormánypárti képviselő, aki szerint ennek lett az eredménye, hogy 2010-re minden harmadik háztartásnak volt devizahitele, amelyek mértéke 2004-hez képest a 140-szeresére nőtt, és a teljes lakossági hitelállomány 50 százalékát tette ki.

Az MSZP szerint a devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a „fideszes” Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség ‒ mondta Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A szocialisták szóvivője kijelentette: azzal, hogy Járai Zsigmond 2002-től folyamatosan „mesterségesen magasan tartotta” a jegybanki alapkamatot és ezzel a forinthitelek kamatozását is, tudatosan terelt nagyon sok embert az alacsonyabb kamatú devizahitelek felvétele felé. Hozzátette: a devizahitelesek helyzete pedig akkor kezdett el igazán rosszra fordulni, amikor 2010 tavaszán Kósa Lajos és Szijjártó Péter felelőtlen nyilatkozataikkal jelentősen rontottak a forint árfolyamán a svájci frankkal és az euróval szemben. Emlékeztetett rá: a 2010-es kormányváltás óta mindkét deviza árfolyama jelentősen és tartósan emelkedett, ami elviselhetetlenné tette a devizában eladósodott lakosság helyzetét.

Török Zsolt kiemelte: a Fidesz a 2010-es választások előtt a kampányban a devizahitelesek problémáinak megoldását ígérte, ez azonban a mai napig nem történt meg.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2013. augusztus 08. 18:49
Gigászok csatája :DDDDD
becike4
2013. augusztus 08. 15:34
Zsigó-Törók vita.Édes istenem!
kálmi
2013. augusztus 08. 15:22
Ha mgkérdeznék tőlem milyen egy tenyélrbemászó, figura, Török Zsolt jutna eszembe elsőre.
megmondtam előre
2013. augusztus 08. 15:13
Aki számít az visszafiztte és azóta csak kenik a szart egymásra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!