Fidesz: Jobb ma vállalkozni, mint 2010 előtt

2013. július 17. 12:37

A Fidesz szóvivője szerint jobb ma vállalkozni, mint 2010 előtt, a kormánytöbbség ugyanis számos eszközzel segíti a hazai kis- és középvállalkozásokat (kkv), köztük olyan térségek cégeit, amelyekről korábban a Gyurcsány-Bajnai-kormányok lemondtak.

2013. július 17. 12:37

Selmeczi Gabriella szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, javarészt a kkv-k viszik a hátukon a magyar gazdaságot, ezért a kabinet már eddig is több intézkedéssel segítette őket. Ezek között említette az adó- és az adminisztrációs terhek csökkentését, a munkahelyteremtés támogatását, a több és könnyebben elérhető fejlesztési forrást, valamint a kedvezményes hiteleket. A szóvivő felidézte azt is – mint arról Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kedden beszámolt –, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelymegőrző támogatása országosan 6500 új állást hozott létre, és 13 ezer munkahely megtartását segítette elő.

A kormányváltás óta eddig csaknem ezer kkv kapott ilyen kormányzati támogatást, amelyből a legtöbbet Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vették igénybe. A munkahelyteremtő támogatásban részesült kisvállalkozások közül pedig minden harmadik a kabinet által kijelölt szabad vállalkozási zónában működik, azaz elmaradott térségben tevékenykedik – mondta Selmeczi Gabriella, úgy értékelve, hogy ezekkel a lépésekkel azokon a területeken is segítenek, amelyekről korábban a Gyurcsány-Bajnai-kormányok lemondtak.

A Fidesz szóvivőjét a nemzeti dohányboltokat érintő népszavazási kezdeményezésekről is kérdezték a tájékoztatón, így a dohánytermékek kereskedelmi árrésének mértékéről, valamint arról a javaslatról, hogy a trafikok kizárólag dohánytermékeket árusíthassanak. Selmeczi Gabriella azt mondta: ha az Országos Választási Bizottság jóváhagy egy népszavazási kezdeményezést, akkor annak el kell indulnia a maga útján.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. július 17. 23:26
Persze, a bolondnak is megéri, meg brancsbélinek.
Toportyán tiszteletes
2013. július 17. 16:43
Meg kellett ma is nyugtatni a maradék 1 milka birkát,választást nyerni kevés lesz arra viszont talán elég,hogy elkerüljék a selyem zsineget...
Fici7
2013. július 17. 16:19
Környezetemben nem ismerek olyan vállalkozást ami jobban menne mint 2010-ben. Az állandó variálások az adóknál, szabályzóknál, előírásoknál. Mellette a bürokrácia amely ha hibázol úgy megbüntet hogy csak arról koldulsz.
balint60
2013. július 17. 14:50
"jobb ma vállalkozni, mint 2010 előtt" * a Simicska-Nyerges "közbeszerzések" állandó nyerteseinek, * a Mészáros Lőrincek állami földeket elhappolóknak, * Pintér Sándor "volt" biztonsági cégének, * Gíró-Szász "volt" Századvégének, * Mráz Ágoston Nézőpont Intézetének, * a trafikmutyi haszonélvezőinek, * a devizavégtörlesztések jómódú 100ezres nagyságrendjénak, * a takarékszövetkezetek államosítása után kinevezésre kerülő új vezetőinek, * a stadionépítőknek, * az "arányos" adórendszer tíz százaléknyi kedvezményezettjének...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!