Schiffer: A diktatúra titkai nem lehetnek a demokrácia titkai

2013. április 16. 12:28

Az LMP társelnöke szerint semmilyen előrelépés nem történt az ügyben, ezért újra beterjesztette az állambiztonsági múlt átláthatóságáról szóló javaslatát.

2013. április 16. 12:28

Schiffer András sajtótájékoztatóján ismertette: a mostani javaslatuk annyiban módosult a korábbihoz képest, hogy igyekeztek figyelembe venni a kormánypárt komolyan vehető kifogásait. Így például definiálják a pártállami hatalomgyakorlók körét, akiknek esetében teljes nyilvánosságot szeretnének.

Hogy ne a „kutatók szűrűjén” keresztül kerüljenek ki az információk, javaslatuk szerint a kormány által ígért Nemzeti Emlékezet Bizottságának vagy egy Tudományos Tanácsadó Testületnek kellene összeállítania, és kérés nélkül nyilvánossá tenni az 1989-es kerekasztal résztvevőivel, a rendszerváltás óta történt választásokon legalább 1 százalékot elért pártok vezetőivel, a miniszterekkel, államtitkárokkal, polgármesterekkel, országgyűlési képviselőkkel kapcsolatos információkat.

Schiffer szerint most eldől, hogy a Fidesz tovább falaz, vagy világosságot akar az ügyben, vagy ez is egy olyan kérdés, amiben hátat fordít a 2009-es ígéreteinek.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. április 17. 12:03
Valahányszor előhozakodnak az ügynök problémájukkal, mindannyiszor a tényleges bűnösökről akarják végérvényesen átterelni a gyanút és a felelőséget a tényleges gazemberekről a pitiánar megalkuvókra. Akik ügynököznek, azok között, és felmenőik sorában találhatók az előző diktatúra működtetőinek, fenntartóinak és haszonélvezőinek 90%-a. Kezdve Schifferrel...
Wazze
2013. április 17. 09:40
"Schiffer szerint most eldől, hogy a Fidesz tovább falaz, vagy világosságot akar az ügyben, vagy ez is egy olyan kérdés, amiben hátat fordít a 2009-es ígéreteinek." Amíg a fidesz frakció tele van ávós zsidóval és csemetéikkel, addig mitöl vár bárki is változást?! Mondjuk Schiffertöl különös egy kicsit ez az ügynöközés, tekintve, hogy az ÖSSZES felmenöje ávós volt...
nyugalmazott tanár
2013. április 17. 07:34
" semmilyen előrelépés nem történt az ügyben, ezért újra beterjesztette az állambiztonsági múlt átláthatóságáról szóló javaslatát. " Ez tévedés, vagy hazugság. Jelentős előrelépés, hogy egyre többen jönnek rá, ha meg akarjuk ismerni az igazi bűnösöket, akkor a kommunista pártok és szatelitszervezetek vezetői között, a rendszer működtetői között kell keresni őket. Az országos apparátusoktól a helyiekig bezálólag. Kezdve jelen hangoskodó figuraa felmenőivel és a balliberális hőbörgők között politizálókkal.
Tordai Kadosa
2013. április 16. 18:49
Az a legszebb az egészben,hogy már a Fidesz szavazókat sem érdekli a múlt feltárás. A fideszes média az elmúlt években sikeresen mosta az agyakat," hogy már kevés embert érdekel és úgy is mindent összemostak". Az ellzákben legharcosabban múltfeltárást követelő KÖvér Laca is azt mondta a közelmúltban, hogy nem kell a múltat bolygatni. Az LMp meg bátran követelheti(hátha így szerez 1-2 %-ot)tudja,hogy aFidesz nem akarja. Igazából aJobbik nem tudom mit akar, mert nem egyértelmű. De atöbbi párt nem akar feltárást ez biztos. Egyébként aFidesz Média hazugségéra(mindent összemostak, meghamísitottak) ott vannak amágnes szalagok. De erről nem beszélnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!