Navracsics: Bevált a járási rendszer

2013. április 02. 17:34

Navracsics Tibor szerint bevált a járási hivatali rendszer Magyarországon.

2013. április 02. 17:34

Alapvetően bevált a járási hivatali rendszer működése, fennakadások országos szinten sem tapasztalhatók jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Oroszlányban, a járási hivatal megtekintése után tartott sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető elmondta: országosan is ajánlható az gyakorlat, melyet a Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott, Czunyiné Bertalan Judit vezetett be, miszerint a kormányhivatal szakigazgatási szervei a járásokban kitelepült ügyfélfogadást tartanak, közelebb hozva az ügyintézés lehetőségét a kisebb településen élőkhöz tudta meg az MTI.
A miniszter ismertette, hogy bár az okmányiroda reggel nyolctól a polgárok rendelkezésére áll, a tapasztalatok szerint a nagyvárosokban még mindig a munkaidőben történő ügyintézés a gyakoribb. Az ügyfélszokásokban a járási hivatalokban indult meg áttörés, itt már az ügyfelek harminc százaléka munkaidőn túl érkezik" fogalmazott Navracsics Tibor.
A miniszter Oroszlány után Kisbér járási hivatalát kereste fel, majd a gyermekbarát kihallgatószobát tekintette meg Tatabányán, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttinger
2013. április 03. 00:15
http://index.hu/belfold/2013/04/02/felmentettek_a_kormanyhivatal_foigazgatojat/ Működik itt minden.....
dobzselaci
2013. április 03. 00:10
Alakulgat ez a ner. Már várom a kötelező magyarnemzet-félórákat. Járás... Lesz itt még fideszfőispán pallosjoggal. Első éjszaka jogát csak azért nem kapnak, mert rajtuk röhögne az egész környék. Egy rakat lóvét elkúrnak a hülyeségeikre, még jobban elb@sszák, ami eddig is szarul működött, utána meg szégyenérzet nélkül feldicsérik magukat az egekbe.
WLaci
2013. április 02. 22:16
Megszólalt Mr Öntudatos Nulla? És magát dícséri? Kár hogy más nem látja a KIM világraszóló sikereit, és inkább a magyar közigazgatás évszázados mélypontjának gondolná.
IgazságosIzomViktor
2013. április 02. 20:20
Mondtak ezek már valaha olyant hogy valami nem jött be?vagy vannak benne hibák?Nem! Itt minden akkora siker,hogy csodájára jár a tyúkól. Röhögöm most is a fideszm1-en meg fideszduna tvn,egyfolytában megy egy felirat hogy holnap 2 megyében hó és szél lehet,meg 2 centis hó,ami meg se marad,,2 hete amikor tényleg nagy gebasz volt és tájékoztatni kellett volna,akkor órákig az 1848 as katonai egyenruhák felépítését elemezgették,meg hogy milyen nyalkák voltak az akkori katonák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!