Fidesz: Látszattalálkozók és látszatkézfogások a baloldalon

2013. április 23. 18:13

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ha a baloldal jövőre hatalomra kerülne, ugyanazt a veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikáját folytatná, mint 2010 előtt.

2013. április 23. 18:13

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ha a baloldal jövőre hatalomra kerülne, ugyanazt a veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikáját folytatná, mint 2010 előtt. Kocsis Máté arra reagált így, hogy az MSZP delegációja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) képviselőivel tárgyalt, ami után Mesterházy Attila pártelnök azt mondta: a főként gazdaságfejlesztési kérdésekről szóló megbeszélésen kiszámítható jogi környezet megteremtését ígérte. „Látszattalálkozók és látszatkézfogások a baloldalon” – kommentálta az egyeztetést a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Mint mondta, sikeres vállalkozásokhoz valóban szükség van kiszámítható jogi környezetre, amely ma adott. Emellett kiszámítható politikai környezetre is szükség van – folytatta Kocsis Máté –, ez azonban a baloldalon ma nem biztosítható. Vagyis amíg nem látszik, hogy a baloldali pártok milyen „paktumokat” alakítanak ki, addig teljesen hiteltelen ilyen találkozókat szervezni – vélekedett. „Gyurcsány Ferenc járja az országot, Bajnai Gordon szintén elkezdte járni az országot, nyilván Mesterházy Attilának is ki kellett valamit találnia” – fogalmazott a fideszes politikus.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. április 23. 19:48
A fideszes gazdaságpolitikánál nincs szélsőségesebb!Máté,néha nézzetek tükörbe!!
micream
2013. április 23. 18:47
én is jobban biznék egy olyan kormányban, amelyik azonnali nagyarányú adócsökkentést ígér, de helyette adót emel és új adókat vezet be, én is jobban biznék egy olyan kormányban, amelyik ingyenes felsőoktatást ígér de helyette bevezeti a tandíjat, amelyik gazdasági fejlődést ígér de csak csökken a gazdaság eljesítménye, amelyik erős forintot igér, de csak gyengül a forint, amelyiknek a miniszterelnöke baltás gyilkost enged szabadon, amelyiknek a szakértője idős házaspárt üt le és rugdal meg mert lassan mennek át a kocsija előtt, amelyik elítélt gyilkost alkalmaz...
kjkj945
2013. április 23. 18:44
Már régen tudja aki gondolkodik, hogy a választás elött 1-2 hónappal egybesülnek, vagy választási szerződést kötnek. Fityusz leesett a 20 fillár???
toportyántiszteletes.
2013. április 23. 18:31
Minden bukás így kezdődik amikor valaki azt hajtogatja az ellenfél mennyire alkalmatlan a kormányzásra...Ez csak annyit mutat ő a legalkalmatlanabb!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!