Változhat a médiahatóság és a médiatanács elnökének kinevezése

2013. február 25. 11:43

A magyar médiaszabályozással kapcsolatos európai kételyek eloszlatása a célja a médiatörvény módosítására vonatkozó kormányzati indítványnak – mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén.

2013. február 25. 11:43

Répássy Róbert azt mondta: a javaslatot a magyar médiaszabályozással kapcsolatos európai kételyek eloszlatása érdekében, az Európa Tanács főtitkárával és szakértőivel való egyeztetés eredményeként nyújtották be. Az államtitkár szerint javaslat elsősorban a médiahatóság függetlenségének intézményes garanciáit hivatott erősíteni. Kiemelte: a javaslat megváltoztatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kinevezésének, továbbá a médiatanács elnökének és tagjai megválasztásának szabályait. A kinevező a miniszterelnök helyett a köztársasági elnök lesz, a miniszterelnöknek pedig a jövőben ki kellene kérnie az újságírók szakmai, érdekképviseleti és önszabályozó szervezeteinek javaslatát, mielőtt megnevezi jelöltjét a médiahatóság élére – tette hozzá.

Az MSZP-s Lamperth Mónika úgy értékelte, bár a kormány ezzel a „toldozgatás-foldozgatással” megpróbálja az európai aggodalmakat eloszlatni, az előterjesztés erre nem alkalmas. „Ez egy nagy vakítás, amit most önök előadnak” – fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki szerint a javaslat nem teremt intézményes garanciákat a médiahatóság függetlenségére. Közölte, hogy ezért az MSZP nem támogatja a javaslatot. Répássy Róbert válaszában azt hangsúlyozta, hogy lényeges változtatásokat tartalmaz a javaslat, amely nemcsak az európai kritikákat, hanem a hazai kritikák egy részét is orvosolja.

A bizottság a kormánypárti képviselők támogatása és az ellenzékiek nem szavazata mellett általános vitára alkalmasnak minősítette a javaslatot.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!