Orbán: Csökken az IMF-megállapodás esélye

2013. január 30. 14:44

A miniszterelnök Magyarország sikertörténetéről és a gazdasági rendszerváltás szükségességéről beszélt a gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó Bruegel Intézetben elhangzott előadásában. Az ezt követő sajtóbeszélgetésen pedig kifejtette: az IMF a kért rugalmas hitelkeret helyett kölcsönt akar adni Magyarországnak, így a megállapodás esélye egyre csökken.

2013. január 30. 14:44

A magyar gazdasági eredmények sikertörténetet jelentenek, ezért meg kell szüntetni az országgal szemben a 2004-es EU-csatlakozás óta folyamatban levő, túlzott deficit miatti eljárást – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, a gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó Bruegel Intézetben elhangzott előadásában. Orbán Viktor felhívta a figyelmet: Európa részesedése csökken a világgazdaságban, és úgy vélekedett, hogy az Európai Unió válsága alapvetően versenyképességi válság. Gazdasági rendszerváltásra van szükség, a jóléti állam helyett munkaalapú társadalmat kell kialakítani – mondta.

Az előadást követő sajtó beszélgetésen Orbán Viktor úgy fogalmazott: a Nemzetközi Valutaalap nemet mondott a rugalmas hitelkeretre előterjesztett magyar igényre. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kölcsönt akar az IMF-től, mert arra nincs szüksége, hiszen a piacról kívánja finanszírozni magát. Az IMF azonban mindenképpen kölcsönt akart folyósítani, és nem hajlandó arra, hogy rugalmas hitelkeretet biztosítson Magyarországnak. A megállapodás esélye ezért csökken – állapította meg a kormányfő. A beszélgetésen felmerült a jegybanki függetlenség kérdése is. Orbán Viktor leszögezte: tiszteletben tartják a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét.

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2013. január 30. 23:13
Igaza van!!! De !!! Tisztességes munkáért, tisztességes béreket is kellene fizetni!! Ameddig ezt nem tudják megoldani, addig ez csak álom!!!! Hiába vannak itt okos, tehetséges emberek, mikor a gyakorlatban nincs aki megvalósítsa, és nem azért meert lusta, inkább azért mert a töke tele van az embereknek azzal hogy egy agyoniskolázott fasz többre van értékelve, mint egy olyan ember aki tisztességesen elvégzett munkáért, egy tisztességes, megélhetésre számot adó pénzt vár!!
=nessuno=
2013. január 30. 22:29
Rosszul tetszik kinézni...:)))
BőröndÖdön
2013. január 30. 20:03
Minek az ájemef,amikor a piacról kétszer olyan drágán tudjuk finanszírozni az országot,világos,nem???Kérdezzék a baltás Kedves Vezetőt!
Felebarát
2013. január 30. 19:00
én értem , de mit mondott Baroso, akkor most van vagy nincs kötelezett szegési eljárás?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!