Orbán: Az állam visszaveszi mindazt, ami az övé

2012. december 17. 11:59

A miniszterelnök a járási vezetők kinevezési ünnepségén úgy fogalmazott: az állam megerősítése nem valamiféle etatista szemléletből ered, hanem „saját, jól felfogott érdekünkből”. A minőségi változást abban is meg kell mutatni, hogy mindig szem előtt tartsák: nem az emberek vannak a közhivatalokért, hanem fordítva, a közhivatalok az emberekért-

2012. december 17. 11:59

A járási hivatalok vezetőinek a polgárok államát kell megtestesíteniük, ők lesznek „az állam emberei” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalvezetők hétfői kinevezési ünnepségén, Budapesten. A január 1-jével létrejövő járási – a fővárosban pedig a kerületi – hivatalok lesznek azok a pontok, ahol az emberek a leggyakrabban találkoznak majd az állammal, ezért nagy felelősség hárul e hivatalokra és vezetőikre, ők lesznek ugyanis az állam képviselői, „az állam emberei” – hangsúlyozta a kormányfő. A hivatalvezetőkön múlik, hogy az emberek valóban úgy érezzék, minőségi változás történt a közigazgatásban, és az újjászervezett magyar állam képes betölteni a 21. században tőle elvárt funkciókat – mondta.

A minőségi változást abban is meg kell mutatniuk, hogy mindig szem előtt tartják: nem az emberek vannak a közhivatalokért, hanem fordítva, a közhivatalok az emberekért – tette hozzá Orbán Viktor, azzal összegezve, hogy a járási hivatalban szerzett tapasztalat adja majd azt a képet, amelyet az emberek saját államukról alkotnak. Ezért a hivatalok alkalmazottai nem lehetnek személyválogatóak, hanem mindig barátságosan kell fogadniuk az ügyfeleket. Megfogalmazása szerint az állam nem egy arctalan, lélektelen mechanizmus, és annak ellenére sem tekinthető puszta gépezetnek, hogy a pontos működéshez és az elszámoltathatósághoz a napi rutin, a „napi robot” is hozzátartozik.

A miniszterelnök úgy látja, az elkövetkező időszakban az állam az eddigieknél nagyobb és másfajta szerepet fog kapni nemcsak Magyarországon, hanem az egész nyugati világban, ezért az államot meg kell erősíteni. A magyar átalakításokról szólva kifejtette: 2013. január 1-jével az államigazgatási feladatok átkerülnek a járási hivatalokhoz, a helyi ügyek azonban megmaradnak az önkormányzatoknál. „Reményeink szerint az állam úgy fogja visszavenni saját feladatait, hogy maximális mértékben tiszteletben tartja az önkormányzatok autonómiáját, és garantálja a járásokhoz került korábbi önkormányzati dolgozók ellátmányát és bérét is” – mondta.

Az állam újjászervezése egyik fontos elemének a profiltisztítást nevezte, amelynek része a járási hivatalok létrehozása is. „Az állam a mai napon visszaveszi mindazt, ami az övé, amit neki kell ellátnia” – jelentette ki a kormányfő, aki szerint az állam megerősítése nem valamiféle etatista szemléletből ered, hanem „saját, jól felfogott érdekünkből”. Beszédében egyúttal köszönetet mondott egyrészt Boross Péter volt kormányfőnek, egykori belügyminiszternek, aki a közigazgatás átszervezésének során minden szakmai javaslatot górcső alá vett, másrészt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek, tekintélyes részben ugyanis neki köszönhető, hogy elérkezett a hivatalvezetők eskütételének pillanata. Orbán Viktor jelezte ugyanakkor azt is, hogy maradt még néhány nyitott kérdés, vizsgálni fogják ugyanis például azt, melyek még azok az államigazgatási munkák, amelyeket megyei hivatalokból érdemes irányítani.

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2012. december 17. 17:51
Hát, valljuk be, a harsányan hirdetett államtalanítás, a piac szentsége nem hozott semmit a konyhára. A túllihegett privatizáció megfosztotta az országot termelő kapacításának túlnyomó részétől, kiszolgáltatottá tette. Ne erőltessük, próbáljunk valami mást. Azért az mégis csak abszudum, hogy amikor a Gyulai Húskombinát a beszállítókkal együtt ezreknek ad megélhetést, az álllamnak meg akarják tiltani, hogy ezeket a munkahelyeket megmentse. Inkább szaporodjanak a munkanélküliek. Ezért kéne az európai szuperállam, hogy gyengébb országok abszolút mások kénye-kedvétől függjenek? Ezt normális ember nem akarhatja. Azért ideje lenne végre elővenni az egykori erőltetett privatizáció hőseit.
becike4
2012. december 17. 17:18
Ezt megbeszélte aSzélessel,Demjánnal,Csányival,a felcsúti polgármesterrel,meg a többiekkel a kis gnóm?
huttinger
2012. december 17. 14:55
Simlicska rendszeresen hirdet a Népszavában. Ő már tud valamit. :-)
Secnir
2012. december 17. 14:51
2012, Orbán: Az állam visszaveszi mindazt, ami az övé 2014, Állam: Az állam visszaveszi mindazt, ami Orbáné
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!