DK: Újabb szegényeket sújtó megszorítás jön

2012. november 23. 13:46

A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint a kormány tervei az utazási kedvezmények csökkentésére újabb megszorítást jelentenek a társadalom szegényebb rétegei számára.

2012. november 23. 13:46

Giró-Szász András pénteken erősítette meg, hogy a kormány jogszabályi szinten négy társadalmi csoport kedvezményét őrzi meg biztosan: a 65 év felettiekét és a 6 év alattiakét, valamint a fogyatékkal élőknek és kísérőiknek, továbbá a diákoknak járó kedvezményt. Szűcs Erika, a DK-ban politizáló független képviselő pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel a kormány megszüntetné a csoportoknak, a nagycsaládoknak, az ellátottaknak, az álláskeresőknek és az alkalmazásban állóknak eddig járó különböző mértékű utazási kedvezményeket.

A DK elutasítja a kedvezmények ilyen jellegű megnyirbálását, mert az szerintük nem veszi figyelembe az általános gazdasági, társadalmi állapotokat, csak a költségvetési bevételre koncentrál és tovább sarcolja a társadalom szegényebb rétegét: a nyugdíjkorhatárt el nem ért időseket, a munkanélkülieket, a közalkalmazottakat, a nagycsaládosokat. Az ellenzéki párt számára azért is elfogadhatatlan a számításaik szerint 20 milliárd forintos megtakarítás eredményező újabb megszorítás, mert közben a kormány „százmilliárdokat költ felesleges vagy elhalasztható beruházásokra”, például a budapesti Kossuth tér vagy a Várbazár felújítására, illetve labdarúgó-stadionok építésére.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2012. november 23. 17:22
Féleszű! Nem tudod, hogy olyan nincs, hogy ingyenebéd? (Te mondtad, nyavalyás!)
nacionalista
2012. november 23. 16:58
Legyen már vége az ingyenesdinek. Európai vonatokat,metrót,buszokat szeretnék!!!!! A DK meg húzzon már a jó........a.....ba.
nacionalista
2012. november 23. 16:55
Az én fizetésemből ne utazzon ingyen a matek tanár, sem Mari néni.
balbako_
2012. november 23. 15:24
Egyébként tegnap nyilatkoztak, hogy nincs tervbe véve a nyilatkozott Fónagy, hogy nem foglalkoznak az utazás feltételeinek változtatásával. A cikkben felsoroltakéval sem. Ezt találta ki Fletó és agytrösztje, hogy saját aggastyánjait koholt hírekkel tartja izgalomba. Ez a permanens beszaratás taktikája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!